„Fúziós konyhát szeretnénk vinni” – Tényleg, mi van most a legendás szombathelyi Wagner Étteremmel?

Nos, van, ami változatlan maradt, de sok minden más lett. Most éppen bővítették a nyitvatartási időt. Megtudtunk egy trükköt is.

„De tényleg, mi van most a Wagner Étteremmel?” – kérdezi ismerősöm, amikor megemlítem neki, hogy interjúra készülök a szombathelyi Wagner Vendégudvart működtető vállalkozás vezetőjével. Biztos vagyok benne, hogy nem ő az egyetlen a városban, aki elveszítette a fonalat. Először a COVID, majd az energiaár-robbanás dúlta szét a vendéglátóipart. Vendégként nehéz volt követni, ki maradt talpon, ki hogyan reagált, és hogyan változott. Ruszkay Zsolttal egy hétköznap délelőtt ültünk le a Kossuth Lajos utcai étteremben.

Szóval, mi a helyzet a Wagner Vendégudvarral?

Köszönjük, megvagyunk. Tavaly januárban vettük át az étterem és a szálloda működtetését, most jutottunk el oda, hogy az éttermet teljes üzemmódra állítjuk: már nemcsak délután négyig, hanem este kilencig is nyitva vagyunk. A csökkentett nyitvatartást még a korábbi üzemeltetőtől örököltük, és most láttuk elérkezettnek az időt, hogy nagyobb pályára fussunk ki.

Más vendéglátóhelyet is működtetnek?

Szombathelyen nem, de máshol igen. Én magam harminc éve foglalkozom vendéglátással és szállásszolgáltatással – ez a végzettségem is.

Wagner Vendégudvar és Hotel
Mészáros D. Zsolt

És miért gondolta, hogy belevág?

A családommal már tizenkét éve élünk Szombathelyen, kedvelem a várost, és mindenképp szerettem volna itt működtetni egy egységet, ami miatt nem kell ingáznom, folyamatosan jönni-menni. Így jött a képbe a Wagner.

És mi változott?

Inkább azzal kezdeném, hogy mi nem változott. Az előző tulajdonos is a minőségre figyelt, ahogy mi is. Ugyanakkor modernizáltuk és újragondoltuk az ételeket. Nagy hangsúlyt fektetünk az alapanyagokra, amit tudunk, hazai termelőktől szerzünk be. Hosszabb távon fúziós konyhát szeretnénk vinni, ami ötvözött kínálatot jelent: a tradicionális magyar ízvilág mellett megjelenik az olasz és a sváb vonal is – mindez újragondolva, modern tálalásban.

Wagner Vendégudvar és Hotel
Mészáros D. Zsolt

Az esti nyitvatartással együtt lecserélték az étlapot is?

Így van. Jelenleg a tavaszi étlapunkkal dolgozunk, amely tartalmaz egy izgalmas spárgás ajánlatot is. Valamikor ebben a hónapban jön majd ki a nyári étlap, ami újabb újdonságokat tartalmaz. De extrém dolgokra senki ne számítson – én azt vallom, hogy a nagy különlegességek helyett inkább tisztességesen kell csinálni a dolgokat. Ezért nem tervezünk mesekönyv hosszúságú étlapot, inkább friss, üde bisztró kínálatra lehet számítani.

Napokkal ezelőtt olvastam egy interjút, ahol egy szakember arról beszélt, hogy megállt a gasztroforradalom. Közérthető, jó minőségű ételekre van szükség. Egyetért ezzel?

Abszolút. Annyit tennék hozzá, hogy mi alapból nem a tömegétkeztetést céloztuk meg, inkább a színvonalra figyelünk. Emellett ott vannak a már említett alapanyagok, a pontosság, a precizitás, a szezonkövetés és a vendégszeretet.

Wagner Vendégudvar és Hotel
Grill fogasfilé, tempurált spárga, rebarbarás kevert saláta
Mészáros D. Zsolt

Ha jól látom, van napi menü is Önöknél.

Nem célunk, hogy kifejezetten menühely legyünk, de természetesen ez is szerepel a kínálatunkban. Nagyjából havi forgóban dolgozunk, azaz legalább ennyi ideig nem ismétlődnek az ételek. Két fogást szolgálunk fel, ami főétel és leves vagy főétel és desszert lehet. Szerintem nagyon változatosak vagyunk, ráadásul nálunk szombaton is van menü, akkor három fogással és kétféle menüsorral. A Facebook-oldalunkon nyomon követhető az aktuális kínálat.

Wagner Vendégudvar és Hotel
Az emeleten található különterem céges és családi rendezvények kiváló helyszene
Mészáros D. Zsolt

Ön azt mondta, három évtizede dolgozik a vendéglátásban. Van rálátása arra, hogyan változott a magyar vendégek ízlése?

Az elmúlt néhány évben alapvetően változtak meg a szokások. Sokan veszik igénybe az ételkiszállító cégeket, otthon esznek. Itt Szombathelyen is azt látom, hogy mindenki gyors menüt szeretne ebédre, vagy éppen otthonról hoz magának valamit kis dobozban. A hagyományos „beülés az étterembe” életforma kissé megkopott, de mi pont ezt szeretnénk visszahozni: ne kapkodjunk, adjuk meg a módját az étkezésnek, a főzésnek és a felszolgálásnak. Érezze a vendég, hogy kiszolgálják. Ha igény van rá, szívesen beszélgetünk gasztronómiáról vagy bármi másról.

Wagner Vendégudvar és Hotel
Ruszkay Zsolt (balra)
Mészáros D. Zsolt

Korábban volt egy kerthelyiség is.

Az természetesen most is megvan, ha jó az idő, megterítünk ott is. Van továbbá egy 60-70 fős különtermünk az emeleten, ami tökéletes családi és céges rendezvényekre. Teljesen szeparált, külön bejárattal és mosdóblokkal rendelkezik.

Wagner Vendégudvar és Hotel
A kerthelyiség - Kattintson a képre a galériához!
Mészáros D. Zsolt

A belvárosában vagyunk – itt mindig gond a parkolás.

De nem nálunk. Tizenkét autó fér el a saját parkolónkban, ami a vendégek számára teljesen ingyenes. És elárulok egy trükköt is: ha valaki beül a teraszunkra egy házi szörpre vagy kávéra, az ingyenes parkolást kihasználhatja a belvárosi ügyei intézésére is.

Kapcsolat:

  • Wagner Vendégudvar, Szombathely, Kossuth Lajos utca 15.
  • Tel: +36-94-322-208
  • Weboldal: Hotelwagner.hu
  • Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!