Tizennyolcezer kutya nem éri meg a tavaszt Magyarországon

Háromszázezren laknak utcákon.

A menhelyek túlzsúfoltak, új kutyákat nem tudnak fogadni, ezért a feleslegessé vált állatok végül az utcán kötnek ki. - írja az infostart.hu - Becslések szerint 18 ezer állat nem éli meg a tél végét. Gyakran fagynak meg kutyák a magánházaknál, és a gyepmesteri telepeken is sokszor pusztulnak el állatok. Körülbelül 300 ezer állat tölti utcán a telet. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az állatvédők gondozásában 22 ezer kutya van, akkor nyilvánvaló, hogy nagyon kevés állat kerülhet be hozzájuk.

A magyarországi állatmenhelyek kevés állami támogatást kapnak, az egyetlen mentőövet a magánadományok jelentik. Egy részük kap pénzügyi segítséget az önkormányzatoktól, de inkább megelőzésre lenne szükség, ivartalanítási programokkal. Állami támogatás is létezik, de egy kutyára egy évben mindössze 133 állami forint jut, ez egy napi élelmezésre sem elég. A legtöbb forrás magánadományozásból érkezik, de a menhelyeket üzemeltetők sokszor saját forrásból fedezik a működést.

Több mint 10 ezer kutya egész életét a menhelyrácsok mögött tölti és soha nem lesz gazdája. A befogadott kutyák jelentős részét maguk a gazdáik viszik vissza a menhelyekre. Naponta legalább annyi leadni kívánt kutyáról érkezik bejelentés, mint amennyi kóbor kutyáról.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek