Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

George Clooney lett a kormánysajtó új ellensége, miután a színész kritizálta az Orbán-kormányt

A világhírű színész reagált is a kormánysajtó vádjaira.

George Clooney hollywoodi színész, a Vészhelyzet sorozat egykori Ross dokija új filmjének bemutatóján azt mondta, a koronavírus-járvány előtt is volt elég vacak dolog, amivel a világnak foglalkoznia kellett, például a mindent elárasztó düh és gyűlölet. És itt két példát hoz fel (a gyűlöletre?) a politikusok közül: Jair Bolsonaro brazil és Orbán Viktor magyar miniszterelnököt.

A hollywoodi színészek általában szeretnek a világpolitikában uralkodó állapotokról sarkos kijelentéseket tenni. Nem történt ez másként George Clooney-val sem, de érdemes hozzátenni, hogy a színész felesége Amal Clooney (leánykori nevén Amal Alamuddin) emberi jogokra szakosodott híres jogász, tehát családi vacsorákon azért nagyobb mélységekben is felmerülhetnek ezek a témák.

George Clooney feleségével, Amal Alamuddinnal
youtube

A színész kijelentésére ráugrott az egész kormánypárti sajtó, foglalkozott vele a közmédia, a Kormányzati Tájékoztatási Központ pedig közleményt adott ki miattuk. Valamennyi közlés lényege az volt, hogy Clooney azért támadta a miniszterelnököt, mert jóban van Soros Györggyel és családjával, sőt, szerintük a sztárt „a befolyásuk alatt tartják Sorosék”.

Clooney hétfőn közleményben reagált a kormányzati megnyilatkozásokra. Az elején leszögezi, nem számít rá, hogy a válaszát a magyar híroldalak nagy része lehozza, „mert azokat az orbáni rezsim vagy közeli szövetségeseik tulajdonolják és működtetik”.

A színész azt is leírta, hogy mindössze egyszer találkozott Soros Györggyel egy ENSZ-értekezleten, ahol az Egyesült Államok elnöke is ott volt, és a menekültválságról volt szó. Egyszer találkozott a fiával, Alexszel is, egy davosi rendezvényen.

„Ebben ki is merül a kommunikációm Soros Györggyel. Orbán propagandagépezete tehát hazudik, pont” – fogalmazott a színész, aki ezután azt is felidézte, hogy a Soros család jelentős támogatást nyújtott a szegények és a menekültek oktatására és jogi megsegítésére, ezzel „elsöprő jótéteményt hoztak a világnak”.

Megemlíti, hogy a rendszerváltás környékén maga Orbán Viktor is Soros György pénzén tanult Nagy-Britanniában, és a kormánya is fogadott el tőle támogatást „a régi szép időkben, amikor Orbán Viktor kiállt a kommunizmussal szemben”.

„Ami korábbi megjegyzéseimet illeti, szégyellném magam, ha nem szólalnék fel nyilvánosan az efféle tekintélyelvűség ellen, amelyben az Orbán-rezsim az ellenőrzése alá vonja a médiát, a cégeket drákói adószabályoknak veti alá, elhallgattatja a szabad sajtót, csak az ő engedélyükkel fotózható a drótkerítésük, démonizálja a jogfosztottakat, és a szélsőjobb felé kacsintgat. Mintha 1956 soha nem történt volna meg, amikor a világot elárasztották a szovjet uralom elől menekülő magyar menekültek” – teszi hozzá George Clooney.

A színész ezután azt is felidézi, hogy először a nyolcvanas évek elején járt Magyarországon, majd a kétezres évek elején tért vissza.

„Akkoriban Magyarország a Szovjetunió bukása után elért demokratikus siker ékes példájának látszott. Várom a napot, amikor Magyarország újra rátalál arra, ami egykor volt” – írta a színész.

De itt nincs még vége, Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára a Hír TV-ben hétfő este ezt mondta:

Én általában is tisztelem azokat, akik a saját szakmájukban jók, ez természetesen igaz a színészekre is, és George Clooney jó színész, ezért tiszteletet érdemel, de ez önmagában még nem jelenti azt, hogy ért a világpolitikához is.

Majd hozzátette: óva int mindenkit attól, hogy a színészt a világpolitikával kapcsolatban „orákulumnak” tekintse.

Kedves Olvasó!

Hangot szeretnénk adni nektek! Kérjük, segítsetek nekünk abban, hogy elindítsuk új stúdiónkat, és hogy minél több beszélgetést és videót készíthessünk veletek, nektek!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet