Vas megyében az utóbbi idők legidősebb korban visszavonult játékvezetőjét – ahogy az lenni szokott – már gyermekkorában megfertőzte a foci. A gépipari technikumba járt, s a Haladás pálya közelsége lehetővé tette a számára, hogy az akkori, nagy nevekből álló Hali edzéseit is végignézhette. Iszak Sándor, Tóth Zoltán és a többi nagycsapatbeli játékos mellett rúgták a bőrt az edzőpálya közelében. Annak idején, az 1960-as évek elején a Meszlen csapatában játszott. 1964-ben vonult be katonának, majd leigazolt a járási bajnokságban szereplő Bükhöz, ahonnan az acsádi csapathoz került.
Nem voltak botrányos meccsei
Fiatalításként játékvezetőket toboroztak, s rászánta magát, hogy bíróként is megmérettessen. Abbahagyta hát az aktív labdarúgást, és 1974-ben letette a játékvezetői vizsgát. Ez körzeti és megyei II. osztályú (korábban járási) mérkőzések vezetésére jogosította, de később vezethetett volna már megyei I. osztályú meccseket is, amit azonban nem vállalt.
– Első meccsem a Lukácsháza – Kőszegfalva összecsapás volt, de ezen a találkozón még csak partjelző – újabb megfogalmazással asszisztens – voltam. Az első általam dirigált mérkőzés Szombathelyen volt, de a csapatok nevére már nem emlékszem. Szerencsére simán levezényeltem a találkozót, de azért izgultam kicsit, és furcsa volt, hogy nekem kell döntenem – emlékszik a kezdetekre.
– Voltak-e botrányok, érték-e atrocitások hosszú pályafutása során?
– Bármennyire is hihetetlenül hangzik, nem. Igyekeztem mindig közmegelégedésre fújni a sípot, kézben tartani a mérkőzéseket, jó viszonyt ápolni a csapatvezetőkkel, a játékosokkal és a nézőkkel is. Nem ütöttek meg, nem kergettek meg, és nem fenyegettek meg. A Gencsapáti – Vassurány mérkőzés lehet talán említésre méltó, amikor a hazaiaknál valami ünnep volt, és mindenképpen nyerni akartak. A vendégek egyik védője megsérült, húzta a lábát, ezért előrevezényelték a jobb oldalra. Persze csatárként semmit sem csinált. Egyszer viszont a kapu elé keveredett, és egy „kóbor labda” a lábáról bepattant a kapuba. Ezzel nyert a Vassurány 2-1-re. Akkor megvádoltak azzal, hogy elcsaltam a meccset, pedig hát ilyen szituációt egy bíró nem tud előidézni.
Cigányzenére vonultak a pályára
– Melyek voltak a legérdekesebb, legemlékezetesebb szituációk?
– Az 1960-as, '70-es és '80-as években vasárnaponként ünnep volt falun egy-egy focimeccs, főként búcsú idején. Több száz néző ment ki a mérkőzésekre. Az 1970-es évek közepén búcsúkor vezettem Pankaszon a Magyarlak elleni járási bajnoki mérkőzést. Ott álltak a pálya szélén a helyi cigányzenészek a hangszereikkel. Egyik partjelzőm, a vépi Hódosi Árpi kezdeményezte, hogy cigányzenére vonuljunk be a pályára. Elöl mentek a zenészek húzva a nótát, utánuk mi, majd a csapatok. A nézők végigtapsolták a bevonulást, igazi ünnepi hangulat uralkodott. Szintén őrségi mérkőzés volt, amikor egyik partjelzőm elveszítette az öltöző kulcsát, és mindenki azt kereste. Úgy nézett ki, fel kell töretni a zárat, amikor az egyik néző felkiáltott, hogy megvan. A pálya szélén találta meg, kiesett az asszisztens zsebéből. Volt mire áldomást inni.
– Apropó, italozás. Mennyire volt jellemző, hogy egy játékos piásan lépett pályára?
– Nem volt jellemző, ami azt is jelenti, hogy előfordult. Oszkón például volt egy olyan játékos, aki ritkán volt józan. Igaz, a pia hatására úgymond felszántotta a pályát.
Gergácz József azt is elmondta, hogy eleinte bizony kevés helyen volt öltözőépület, így sok meccsen kultúrházban, iskolában, tornateremben kellett öltözni. Zuhanyozás helyett pedig a pálya szélére tett vödörben, lavórban kellett lemosakodni. Ami pedig a laposztogatást illeti, játékvezetői pályafutása első felében még az azonnali kiállítás volt az egyetlen büntetési lehetőség. Aztán bejöttek a sárga és piros lapok. Ezt meg kellett szokni, nagyobb szerep jutott a mérlegelésnek. Meggyőződése szerint azonban a régi fegyelmezési rendszerben nagyobb tekintélye volt a játékvezetőknek, most sok a színészkedés a laposztogatás érdekében.
A sors kopogott az ajtón
Több ok is ahhoz vezetett, hogy bejelentse visszavonulását. Utolsó mérkőzését 67. életévében, 2011 őszén vezette Horvátzsidányban. A vendég Kőszegszerdahely csapata volt. Amikor bejelentették, hogy Szepi bácsinak ez az utolsó meccse, nagy tapsot kapott a nézőktől, és minden játékosnak fogadhatta jókívánságát. A mérkőzés is az alkalomhoz illően, simán zajlott le. Hivatalosan tavaly december 17-én búcsúztatta el a Vas Megyei Labdarúgó Szövetség a játékvezető társak jelenlétében. Serleggel, ajándékokkal köszönték meg a 37 évet. (Korábban már kapott egy üveg emléklapot 35 évi játékvezetői ténykedéséért.)
Gergácz József megelégedéssel beszél arról is, hogy nemcsak a korosztálybeliekkel, de a fiatal játékvezetőkkel is nagyon jól megértette magát, megadták neki a tiszteletet, tanácsokat kértek tőle. Nagy becsben tartja játékvezetői sípjait, különösen azt a fém külsejű, fagolyós sípot, amely immáron 30-35 éves, és olvasható rajta a Made in England felirat. Eredeti angol síp, de fújt olasz síppal is. A sors keserű iróniája, hogy míg tavaly ősszel még a pályán futkosott, most csipőprotézis műtétre vár, amelyre – nem tévedés – 2016-ra kapott időpontot. Úgy véli, azt meg is kell érni.
