Geszti Péter újra nyeregbe ülteti Magyarországot

De legalábbis 72 települést biztosan: a honi lovastársadalom egy év után ismét a budapesti Hősök terét figyeli, ahol speciális homok granulátumban szaladnak majd a telivérek a 20 milliós fődíjért.

Három év alatt egészen komoly, már-már fesztiválszintű eseménnyé nőtte ki magát a Geszti Péter agyából kipattant, a magyar lovas- és huszárhagyományokból merítkező Nemzeti Vágta. Egyszerű lovasverseny helyett egy öt naposra dagadt kulturális galoppról beszélünk, amiben helyet szorít magának a paralovaglás, a lovaspóló bemutató, a kettesfogathajtó és a díjugrató verseny, de látható lesz az is, hogyan zajlik a katonáskodás lóháton, vagy miként zabolázzák meg hű társukat a western stílusban lovagló cowboykalapos urak.

Az érdeklődést felpiszkáló különlegességek közé tartozik a jászberényi múzeum által 1847 óta őrzött eredeti Lehel-kürt, amivel a vágtát indítják, a kaszkadőr- és ménes bemutató, továbbá jótékonykodva versenyeznek egymással a magyar celebritások is, Hujber Ferencől Hajas Lászlóig (Stohl András neve kimaradt a sajtóanyag felsorolásából). Bár a programok már június 2-án elkezdődnek, a lényegi rész hétvégére összpontosul - erről részletesebben itt.

Az idei vágta a 2010-es Széchenyi emlékévbe ágyazódik: nem csak az új, 56-osok terén felállított lovaspálya viseli magán a legnagyobb magyar nevét, de a rendezvényeket is a Széchenyi Emlékbizottsággal együttműködve alakították ki. A változások a versenyszabályzatot is elérték: azzal, hogy profi zsokék és magasan kvalifikált - ún. 50-es hendikep szám feletti - telivérek nem indulhatnak, várhatóan kiegyenlítettebb, feszesebb versenyek várhatók. A magyar fajtájú - Furioso-north Star, Kisbéri félvér, Gidrán, Nóniusz, Lipicai, Shagya arab, Magyar hidegvérű vagy Hucul - lovakkal indulókat külön is díjazzák időeredményeik alapján, így még egy plusz nemzettudat-erősítő svungot is kapott a lovasparádé.

A MÁV féláron utaztat a Nemzeti Vágtára

Igyekeztek a szervezők, hogy az országimázs erősítését szolgáló rendezvényre minél többen eljuthassanak, akár az ország távoli sarkaiból: a futamokat a tér közepéről továbbra is ingyenesen majd lehet megtekinteni, 2000-5500 forint ellenében pedig igénybe vehetőek lesznek az újonnan felhúzott mobil lelátók, sőt, 120 centi alatti gyerekeknek féláron. Vonattal érkezőknek a MÁV alkalmi jelleggel 50 százalékos kedvezményt biztosít.

A tehetősebbek a Műcsarnok melletti VIP tribünre is válthatnak jegyet 20-50 ezer forint közötti árakon, amiben benne foglaltatik az ingyenes italfogyasztás, a Széchenyi Pálya délutáni lovas bemutatóira belépés, esténként ingyenes lovagoltatás és kocsihajtás, pálinka- és borkóstoló, és meglepetés a család csemetéinek. A szervezők ezzel kívánják csökkenteni az állításuk szerint tetemes deficitet.

A Nyugat.hu is jelen lesz a hétvégi eseményen, Twitter oldalunkon élőben is követhetőek lesznek tudósítónk benyomásai.

idén is ilyen sokszínűség várható
-

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra