Már több mint félmilliárd eurót keresett az utóbbi években.
Lapértesülés szerint Lionel Messi elképesztő, 555 millió eurós (196 milliárd forint) szerződést kötött 2017-ben az FC Barcelona futballklubbal.
Az El Mundo című spanyol napilap vasárnap arról számolt be, hogy a katalánok sztárja minden eddiginél busásabb megállapodást írt alá, amely négy évre szól, és idényenként 138 millió euróval (48 milliárd forint) gazdagíthatja őt. Ez minden idők legmagasabb fizetése, amelyet sportoló kapott.
A lap emlékeztetett arra, hogy a 33 éves csatár 510 milliót már megkapott a szerződéséből. Egy januári kimutatás szerint a Barcelona a világ leggazdagabb labdarúgóklubja, amely tavaly 715,1 millió eurós bevétellel zárt.
MTI
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.