Meghalt Gesztesi Károly

Vezetés közben lett rosszul.

A Blikk úgy tudja, az 56 éves színész a budapesti Ferdinánd hídnál vezette autóját, amikor vezetés közben rosszul lett, infarktust kapott. Kocsijával félreállt, ám hiába jött gyorsan a segítség és próbálták 50 percen keresztül újraéleszteni, az orvosok nem jártak sikerrel. A baleset helyszínén megjelent Gesztesi Károly szintén színművész fia, Máté - írja a lap, amely fotókat is közölt a helyszínről.

Gesztesi Károly Tóth Károly néven született 1963. április 16-án. Szülei válása után édesanyja férjhez ment Gesztesi Jánoshoz, akinek a nevét később hivatalosan is felvette. Gesztesi Károly a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után 1988-tól 1990-ig a Thália Színház társulatának tagja volt. Az 1990-1991-es évadban a Miskolci Nemzeti Színházban szerepelt, 1992-1993-ban a József Attila Színház társulatának tagja volt. 1994 és 1998 között a Vígszínház társulatának volt a tagja, azóta szabadfoglalkozású volt.

Színházi szerepei mellett olyan filmekben játszott, mint például a Magyar vándor, a Szabadság, szerelem, a Kútfejek, a Valami Amerika 1. és 2. vagy a Csak szex és más semmi. Gesztesi Károly az egyik legismertebb magyar szinkronszínész volt, többek között a Shrek című animációs filmben ő volt a főhős Ogre magyar hangja.

Gesztesi Károly
blikk.hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek