Gődény újra tüntetőkkel vonult a Hősök tere felé

A rendőrök intézkedtek.

Újabb tüntetésre hívta szombat reggel az embereket a vírusszkeptikus Gődény György, akikkel aztán délben el is indultak a Hősök tere felé, de a rendőrök az Andrássy úton feltartóztatták őket, írja a Blikk.

A lap szerint nagyjából 50 rendőrből álló sorfallal zárták körbe a tüntetőket, és délután egykor a még mindig igazoltatták az embereket, többeken nem volt maszk sem. Fél kettőkor aztán megérkeztek a Hősök terére, ahol nagyjából százan fogadták őket, kettő körül a tömeg már el is kezdett elfelé szállingózni.

A rendőrség a honlapján erről azt írja, „2021. március 20-án 12 óra 18 perckor az Andrássy úton, a Hősök tere közelében jogellenesen csoportosulókkal, valamint a maszkviselésre vonatkozó szabályokat megszegőkkel szemben megkezdte az intézkedést”.

A rendőrség közben egy másik csoportosulással szemben is intézkedett szombaton, mint írják, „egy magánszemély 2021. március 20-ára szervezett jogellenes gyűlést. A Budapesti Rendőr-főkapitányság 13 órakor a Lövölde térnél kezdett intézkedést a gyűlésen résztvevőkkel szemben, akik közül többen a maszkviselésre vonatkozó szabályokat is megszegték”.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek