Gomolyfelhős, napos idő várható

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 5 és 10 fok között alakul.

Gomolyfelhős, napos idő várható - írja a met.hu. A keleti, északkeleti tájakon a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak és arrafelé helyenként zápor, hózápor előfordulhat. Az északnyugati szél a Sopron-Szeged vonal szélesebb sávjában egyre többfelé megélénkül, olykor megerősödik, késő délutántól azonban déliesre fordul a légmozgás, miközben gyengül is. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 5 és 10 fok között alakul. Késő estére -3 és +2 fok közé hűl le a levegő.

Délnyugat, nyugat felől fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet. Este az északkeleti megyékben lehet zápor, hózápor. Hajnalban a Dunántúlon is növekszik a csapadék kialakulási esélye. A délire, délkeleti forduló szél többnyire mérsékelt lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -8 és +1 fok között alakul.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás