Gondosórával riasztott rosszullétekor egy asszony Szombathelyen – CO-detektor adott valós riasztást egy másik lakásban

Két helyre is riasztották a szombathelyi tűzoltókat, ahol rosszullét miatt volt szükség a segítségükre. A Gondosórának köszönhetően a rosszullétekor azonnal indult a segítség egy asszonyért, egy másik lakásban pedig az ajándékba kapott szén-monoxid detektor szirénázása jelezte még időben, hogy baj van.

Rosszulléte miatt nyomta meg az ún. Gondosóra riasztógombját egy asszony a Paragvári utcai társasház negyedik emeleti lakásában.

Gondosórával riasztott rosszullétekor egy asszony Szombathelyen
TM/Nyugat.hu

A helyszínre tűzoltókat is riasztottak, hogy be tudjanak jutni a beteghez, de a kiérkezésükre a szomszéd kinyitotta az ajtót.

Gondosórával riasztott rosszullétekor egy asszony Szombathelyen
TM/Nyugat.hu

Az asszonyt végül tűzoltók hozták le az emeleti lakásból, a mentők pedig kórházba szállították.

Gondosórával riasztott rosszullétekor egy asszony Szombathelyen
TM/Nyugat.hu

A Gondosóra egy magyar állami támogatású, ingyenes digitális segélyhívó szolgáltatás, amely az idősek, illetve az otthonukban élő, segítségre szoruló személyek biztonságát segíti.

Gondosórával riasztott rosszullétekor egy asszony Szombathelyen
TM/Nyugat.hu

A 2022-ben indult azzal a céllal, hogy az idős, vagy rászoruló embereknek lehetősége legyen egy gombnyomással  segítséget kérni a nap 24 órájában.

Gondosórával riasztott rosszullétekor egy asszony Szombathelyen
TM/Nyugat.hu

Időben riasztott a szén-monoxid érzékelő

A szombathelyi Perintparti sétányhoz egy CO-detektor riasztása miatt hívták a tűzoltókat.

CO-detektor adott valós riasztást egy szombathelyi lakásban
TM/Nyugat.hu

A kiérkező raj magas koncentrációt mért a lakásban a mérgező gázból.

CO-detektor adott valós riasztást egy szombathelyi lakásban
TM/Nyugat.hu

A lakásban tartózkodó asszony rosszul is érezte magát, őt a mentők kórházba szállították.

CO-detektor adott valós riasztást egy szombathelyi lakásban
TM/Nyugat.hu

Úgy tudjuk, hogy néhány hónapja telepítették a lakásban az ajándékba kapott érzékelőt, ami könnyen lehet, hogy ezúttal életet mentett.

CO-detektor adott valós riasztást egy másik szombathelyi lakásban
TM/Nyugat.hu

A műszer még azelőtt riaszt, mielőtt a gáz koncentrációja elérné az egészségre káros szintet.  Többször előfordul, hogy a detektor egy másik helyiségben volt, nem ott, ahol a gyilkos gáz bekerült a lakás légterébe. Ilyenkor elképzelhető, hogy a pl. szobában felszerelt érzékelő riasztásakor a fürdőszobában már olyan koncentrációban van jelen  a gáz, ami néhány lélegzetvételt követően eszméletvesztést okoz.

CO-detektor adott valós riasztást egy szombathelyi lakásban
TM/Nyugat.hu

Ezért a műszer riasztásakor a legrövidebb időn belül el kell hagyni a lakást, az útba eső ablakokat pedig ki kell nyitni és tárcsázni kell a 112-es segélyhívó számot.

CO-detektor adott valós riasztást egy szombathelyi lakásban
TM/Nyugat.hu

A szén-monoxid mérgezés tünetei lehetnek a fejfájás, szédülés, zavartság; émelygés, hányinger, hányás; gyengeség, elesettség; mellkasi fájdalom, szapora szívverés; látászavar; nehézlégzés; ájulás, eszméletvesztés és a nagyon súlyos esetekben: görcsök, kóma, légzésleállás, halál.

Szén-monoxid mérgezés tünetek koncentráció és idő szerint
TM/Nyugat.hu

A színtelen és szagtalan szén-monoxid úgy fejti ki hatását, hogy a vörösvértestekben található hemoglobinhoz kötődik, emiatt a vér nem képes elegendő oxigént szállítani a szervekhez és a szövetekhez. Kialakul a szervezet oxigénhiánya (hypoxia), amely súlyos, életveszélyes állapothoz vezethet.

CO-detektor adott valós riasztást egy szombathelyi lakásban
TM/Nyugat.hu

Régi tévhit, hogy akinek füstérzékelője van, annak nincs szüksége szén-monoxid érzékelőre. Ez nem igaz. A füstérzékelő az esetleges tüzek gyors érzékelésére alkalmas, mivel jelzi a füst jelenlétét. Ezzel szemben a szén-monoxid-érzékelő egy veszélyes és szagtalan gázt érzékel, amely nem jár látható jelekkel.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló