Gordon Ramsay csúnya szavakkal más szakácshoz küldte a gyerekeit tanulni

Azt mondja, a „nebántsvirág generációt” azért nem alkalmazza, nehogy kivételezzenek velük.

Gordon Ramsay nemcsak főztjéről, de nyers stílusáról is ismert.

A skót főszakács nem hazudtolta meg magát azon az amerikai rádiós beszélgetésen sem, amikor gyermekei jövőjéről volt szó – írja a Daily Mail.

Mindenekelőtt határozottan kizárta, hogy alkalmazza őket.

K*rvára el kell menniük egy másik szakácshoz, ha étteremben akarnak dolgozni

– jelentette ki az 52 éves Ramsay, akinek a 19 éves ikrein (Jack és Holly) kívül egy 21 (Megan) és egy 17 éves (Matilda) gyereke is van, és felesége most várandós az ötödikkel.

Ez a fotó néhány évvel korábban készült a Ramsay családról. Nemsokára jön az ötödik gyerek is.
Shutterstock.com

Vaskor káromkodások közepette hozzátette, hogy először a gyerekeknek meg kell tanulniuk az alapokat, az pedig az ő éttermében kizárt, mivel nem akarja pesztrálni a „nebántsvirág generációt”, márpedig a személyzet biztosan elnézőbb lenne velük, nem ordítana velük, mint ahogy azt kellene.

Fox Tv

Ha be akarnak kapcsolódni az üzletbe, menjenek először máshova, tanuljanak új dolgokat, amivel majd hozzájárulnak a családi üzlet fejlődéséhez

– magyarázta a sztárszakács, aki elismerte, hogy kemény elvei vannak, de azok szerinte igazságosak és a gyerekek jövőjét szolgálják.

Gordon és Tana Ramsay. Ideális párnak látszanak
Shutterstock.com

Tanával 1996 óta házasok; az idillt három évvel ezelőtt feleségének a vetélése árnyékolta be. Ramsay erről korábban azt nyilatkozta, hogy a tragédia még közelebb hozta egymáshoz a családtagokat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű