Gulyás: a pedagógusok béremelése már a következő kormány feladata

A jövő évi költségvetés feszített, így a következő ciklusban várható csak a bérrendezés.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter ugyanakkor azt is elmondta, hogy "itt van egy feladat, meglátjuk, hogy mekkorát tudunk január elsejével lépni", ami azt jelenti, hogy valamekkora béremelés január elején is jöhet.

Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a következő ciklus fontos feladata a rendes pedagógusi bérrendezés. Hivatalos döntés nincsen, de az a Fidesz frakciójában is megfogalmazódott, hogy valamilyen szintű béremelés legyen. Végül azt is megjegyezte, hogy ha emelés lesz, az az egész szektort kell, hogy érintse.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet