Megszólalt a titkosszolgálat által kihallgatott tiszás informatikus - szerinte direkt vezette félre a hivatalt

"Olyan narratívát akartam számukra felépíteni, amit aztán később kidobnak a nyilvánosságba, ha terveznek ilyet, viszont én ezeket meg tudom cáfolni" - nyilatkozta Hrabóczki Dániel.

Nyilvánosság elé állt és a 444-nek adott interjút a Gundalf néven ismert informatikus, azaz Hrabóczki Dániel, akit az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) hallgatott ki. Hrabóczki arról beszélt a lapnak, hogy az AH ősszel több alkalommal is kihallgatta, az ott elhangzottak pedig államtitoknak minősülnek.

Viszont a kedden megjelent titkosszolgálati jelentéssel és a kihallgatásról közölt szombati videóval Gundalf szerint felrúgták az államtitok látszatát.

Hrabóczkinál házkutatást Direkt36: Titkosszolgálati nyomásra volt házkutatás a Tiszát segítő informatikusoknál March 24. 06:46 tartott a rendőrség gyermekpornográf felvételek – végül be nem igazolódott – gyanúja miatt, a rendőrök végül csak a Tisza Párt ellen szervező akcióra utaló nyomokra bukkantak. Erről beszélt az ügyön dolgozó volt nyomozótiszt, Szabó Bence Ha kell, utcára vonul Szabó Bence ex-rendőr százados, ha vegzálnák a volt kollégáit March 27. 20:08 is.

Hrabóczki Dániel (Gundalf)
444.hu

Gundalf a 444-nek azt nyilatkozta, hogy az AH úgy kereste meg, hogy "nem hivatalos beszélgetésre invitálnának, polgári tájékoztatásként is hivatkoztak erre a beszélgetésre, és azt mondták, amennyiben nem jövök, akkor nemzetbiztonsági eljárást fognak indítani ellenem."

A kormány által megosztott videófelvételen az informatikus arról beszél, hogy kapcsolatba került emberekkel, akik azt mondták magukról, hogy a NATO Kibervédelmi Központjának a képviselői. Hrabóczki Dániel szerint viszont ez, és több más dolog amit ott állított tudatos dezinformáció volt az ő részéről.

"Amit elmondok az Alkotmányvédelmi Hivatalnál, az tulajdonképpen egy olyan sztori, ami minél inkább próbálja kiszolgálni a propaganda érdekeit. Olyan narratívát akartam számukra felépíteni, amit aztán később kidobnak a nyilvánosságba, ha terveznek ilyet, viszont én ezeket meg tudom cáfolni" - állítja az interjúban az informatikus.

Hrabóczki a 444-nek arról mesélt, hogy a házkutatás után megkereste őt egy Theo néven bemutatkozó ember, aki azt vallotta, hogy az AH munkatársa és a hivatal a kihallgatáson olyan helyzetet próbál majd teremteni, olyan dolgokat akar velük (Hrabóczkival és a másik, Buddha felhasználónevű informatikussal) kimondatni, megtudni róluk, amit később fel tudnak használni a Tisza Párt ellen. Ekkor döntött a dezinformálás mellett.

Kezembe veszem az irányítást, és tulajdonképpen én fogom megírni a saját propagandámat

- mondta a Tisza Párt informatikusa, aki szerint célja ezzel az volt, hogy "a későbbiekben, hogyha ezeket a felvételeket vagy beszélgetéseket vagy bármilyen anyagot nyilvánosságra hoznak, ezeket tudjam cáfolni."

Gundalf szerint Theo azt is elmondta neki, hogy "az egész ügyben és az ügy megszervezésében maga az Alkotmányvédelmi Hivatal is részt vesz", ami a 444 szerint megfelel Szabó Bence állításainak is. Az interjúban beszámolt róla, hogy nem vett részt a NATO Kibervédelmi Központjában, amit közben a Központ is megerősített az észt sajtónak.

Állítása szerint poligráfos (hazugságvizsgáló) teszten is átesett, ami szerint nem hazudott. Tallinban és Kijevben vele egykorú fiatalokkal járt, "akik hasonló érdeklődéskörrel rendelkeznek", például Minecraft-szervert csináltak. Bár érdekelte őket a háború, csak NAFO-sokkal (North Atlantic Fella Organization, Észak Atlanti Haverok Szervezete, egy oroszokat kifigurázó online aktivista csoport) találkozott és nem vállalt semmilyen szerepet az orosz-ukrán konfliktusban.

Bár a kihallgatásán arról beszélt, hogy elsősorban defenzív kiberműveleteket hajtott végre, valójában ez nem igaz, de azt mondta, hogy "figyelemmel kísértem az eseményeket, mert szerettem volna belőle tanulni, hiszen az látható volt, hogy egy háborús országban a kibervédelem felfokozottabb téma, és sokat lehet belőle tanulni, ezért kapcsolatba kerültem olyan emberekkel, akik adott esetben részt vettek ezekben a folyamatokban."

Azt reméli, hogy a dezinformálással meg tudja cáfolni a kormány állításait és le tudja leplezni a propagandát. "Bizonyos szempontból készpénznek vették azt, amit én mondok, ami egy elég nagy hiba, többek között például azt, le is van írva, hogy 2023-ban jártam Tallinnban, miközben én ’22-ben jártam Tallinnban."

"Ez az egész ügy azt bizonyítja, hogy az állampárt politikai komisszárjai teljesen behálózták a magyar titkosszolgálatokat, és az egyébként jó szakmai embereket, akik ott dolgoznak, irányítják és politikai célokra használják fel" - fogalmazott Gundalf.

2024 tavaszán került a Tiszához, november végétől viszont erősen romlott az egészségügyi állapota, és nem tudta teljes mértékben ellátni a munkáját, "illetve később az is kiderült, hogy valószínűleg a Henryék vagy valamilyen hozzájuk köthető csapat dezinformációkat terjesztett rólam azzal kapcsolatban, hogy én adott esetben külső szereplőknek információkat adok ki a Tisza Párttal kapcsolatban, és emiatt egy közös megegyezéssel megszakítottuk a munkakapcsolatomat."

Az AH jelentése azzal vádolta őket, hogy kémszoftvert próbáltak beszerezni, amit viccesnek tart. "19 évesen, vagy talán már pont 20 évesen" ugyanis ez nehezen hihető, főleg úgy, hogy még a hivatal szerint európai titkosszolgálatok is segítettek nekik.

Szerinte valójában az történt, hogy a Tiszánál felmerült, hogy ezt a szoftvert bevethették a párt ellen, ő ezzel kapcsolatban végzett nyomozást. Úgy emlékszik, hogy az AH-s beszélgetésen nem esett szó a szoftverről, "minden bizonnyal egy lehallgatás miatt került ki ez az infó, és most megpróbálják így elferdíteni." A szóban forgó szoftvert az izraeli Candiru cég gyártja, és az észt titkosszolgálatra hivatkozott.

Vannak tippjei, ki lehet a titokzatos Henry, bár konkrét nevet nem mondott. Azért nem fordultak a titkosszolgálatokhoz az ügyben, mert pont őket sejtették a háttérben.

Eddig nem cáfolták, hogy állami titkosszolgálati eszközöket használtak arra, hogy a Tisza Pártot megpróbálják bedönteni. Szerintem a kormánykommunikációnak érdeke lenne, hogy ezt megpróbálja megcáfolni, de úgy látszik, hogy nem nagyon van rá cáfolat. Gondolom, most is dolgoznak azon, hogy valami orbitális nagy hazugságot kitaláljanak ezzel kapcsolatban

- nyilatkozta az informatikus.

Elmondta azt is, hogy a második meghallgatásán taktikát váltott, mert úgy tűnt neki, hogy az AH azt feltételezi, bepalizták, és úgy képezték ki egy későbbi titkosszolgálati akcióra, hogy arról nem tudott, ezért "megerősítettem ezt a narratívájukat, amit később nem tudnak semmivel igazolni, eljátszottam ezt a szerepet."

Hrabóczki úgy véli, részben sikerült, amit eltervezett. "Nyilván az lett volna a legjobb, hogyha nem lesz ebből ekkora botrány, én nem szeretek szerepelni, nem is terveztem."

A teljes beszélgetés megtekinthető a 444 oldalán:

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet