Az elsődleges információk alapján nem szenvedett súlyos sérülést az az asszony, akit egy Olad irányába tartó Opel sodort el pénteken délután a szombathelyi Rohonci úton. A sofőr a kereszteződésnél található gyalogátkelőhelyet elhagyva gyorsított, azonban a menetiránya szerinti jobb oldalról egy asszony lépett figyelmetlenül az úttestre, féktávolságon belül. A személyautó elsodorta a gyalogost, akit a mentők a Markusovszky kórházba szállítottak. A rendőrség igazságügyi szakértő bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit – írtuk 
Elsodorta egy Opel a rövidíteni kívánó gyalogost Szombathelyen 2022. March 05. 11:11 még március 5-én.
A balesetben érintett hölgy fia azonban nemrég felkereste lapunkat, ugyanis állítása szerint csak a gázoló nézőpontját írtuk le, így „az egész cikk egy óriási hazugság az utolsó betűig”. Azt mondja ugyanis, hogy édesanyja nem rövidített, a gyalogátkelőn kelt át szabályos módon.
Tehát állítása szerint a gyalogátkelőn ütötték el a hölgyet, aki felcsapódott a motorháztatőre és több métert gurult a földön, ezért találták meg több méterre a gyalogátkelőtől. Azt mondja, a gázoló a megengedett sebességnél gyorsabban haladva, saját hibájából és figyelmetlenségéből okozott balesetet.
Cáfolja azt is, hogy könnyű sérüléseket szenvedett édesanyja. Azt mondja, gerinc- es csigolyasérülést szenvedett és a medencéje is többszörösen törött. „A csonttörés 6 hét alatt beforrhat, de a teljes gyógyulás 16 hét, és az idős kor és a csontritkulás miatt tovább is tarthat és akár végleges károsodás is visszamaradhat” – írta.
Az elgázolt asszony a rendőrségnél is panaszt tett, a levél egy része a Facebookon is megjelent, illetve fia lapunknak is továbbította. Így szól a levél:
Tisztelt Vas megyei Rendőr-főkapitányság!
2022. március 4-én este kb. 17 óra 20 perckor a szombathelyi Csónakázó-tóról tartottam hazafelé. Naponta kijárok több mint egy éve kocogni, és a szabadtéri fitnesz parkban lévő kondigépeken is szoktam edzeni. Ezúttal is edzés után gyalogoltam haza a Bartók körúton. Világos volt, jó látási viszonyok. A Rohonci uti kereszteződésben átkeltem szabályosan a zöld lámpánál a zebrán, az úttest szélességének 3 sávján már túljutottam, s már közel voltam a másik oldalon a járdához, amikor elgázolt egy személygépkocsi. Elég nagy sebességgel érkezhetett, felvágódtam a motorháztetőre, a kocsi mozgásban volt, amikor kis idő múlva onnan lerepültem, feltehetően akkor, amikor végre elkezdett fékezni, s nagyot koppantam az úttesten.
A kocsit fiatal sofőr vezette, s az utasai hasonlóan fiatal barátai lehettek. Pokoli fájdalmaim voltak, nem bírtam felállni, egy járókelő elvonszolt egy közeli padhoz. A kocsi utasai kiszálltak, a sofőr azonnal hangosan bizonygatni kezdte, hogy nem a zebrán gázolt, hanem attól távolabb léptem elé. A barátai - nyilván az ő védelme érdekében - ugyanezt ismételgették.
A zebrán egyedüli gyalogos voltam, s a járókelők már csak arra figyeltek fel, amikor az úttestre kerültem. Remélem, hogy van egy térfigyelő kamera, amely ezt a kereszteződést monitorozza, s alátámasztja az igazamat hangos koppanással.
A zebrán haladtam, semmi okom nem volt, hogy a Rohonci úton a Domus irányába rövidíteni akarjam az utat - ahogy egy újságcikkben megjelent -, mivel a családi házunk a Szabó Miklós utcában (teljes cím a szerkesztőségben) van, azaz a körúttól befelé, a belváros felé.
Egyébként abszolút szabálykövető vagyok, másokat is a szabályok betartására buzdítottam, könyvvizsgálóként, adószakértőként, könyvelőként dolgoztam, semmiképp se kerültem vonla el a zebrát azért, hogy a célomtól távolabbi helyen kockáztassam az életem.
Eszméletemet nem vesztettem el. Minden részletre emlékszem. Az egyik cipőm lerepült a lábamról, azt kértem, hozzák oda nekem, mert fázik a lábam. Az orromból dőlt a vér, egy lány papírzsebkendőt adott, majd jöttek a mentők, felvették az adataimat, s bevittek a kórház sürgősségi osztályára. Nem voltak igazolványok nálam, hiszen csak kocogni indultam, de az adataimat bediktáltam, kértem, értesítsék a férjemet, ami meg is történt.
Azt hallottam a mentősöktől, a kórházban is, hogy pont előtte másik nagy baleset történt, s a szombathelyi rendőröket az az ügy leköti, s a sürgősségi osztályon is sok volt a beteg. Hosszan kellett várakozni a röntgenre, s a CT-re.
A rendőrök a helyszínen sem, a kórházban sem beszéltek velem, pedig mindenre tisztán emlékeztem, az orvosi vizsgálatok alatt minden kérdésre válaszoltam. Pokoli fájdalmakat éltem át, fájdalomcsillapítót nem kaptam, mert a mentősök nem tudták bekötni az infuziót, bár több helyen szúrtak, nem találták a mélyen futó vénáimat.
Végül kiderült, hogy szeméremcsonttörést szenvedtem, csatolom az ambuláns kezelőlap idevonatkozó oldalát. Emellett az orromat beütöttem, azóta megkékült, feldagadt, a térdem szintén megdagadt, s felhorzsoltam, a kezemen is horzsolásos sérülés van, a bal kezem kisujja és gyűrüs ujja között akkora a repedés, hogy a nyers hús kilátszik. Ezt csak a kötés cseréjekor láttam meg itthon.
Az újságcikkre most hívta fel egy ismerősöm a figyelmemet. A cikk szerint nem szenvedtem súlyos sérülést. Nos nem kívánom senkinek, hogy az átélje, amit én. A sürgősségi osztályról este 8 óra után hazaszállítottak, a 69 éves férjemre vagyok bízva, aki fél éve esett át infarktuson, stent beültetésen, s nem emelhet nehezet.
67 éves vagyok, egészségesen élek, azonban csontritkulásom van, arra kapok gyógyszert, semmi más betegségem nincs. A szeméremcsont a csontos medence része, ezen a csonton számos izomtapadás van, amely miatt iszonyú fájdalmat jelent a mozgás. Önállóan nem tudok megmozdulni sem, annyira sem vagyok képes, mint egy 3 hónapos csecsemő. A szokásos mozdulatok, felülés, állás, járás, stb. a medencét érinti, segítség nélkül ezekre képtelen vagyok, szükségem van a segítségre vizelésnél, székelésnél. Ilyenkor emelgetni kell a testemet, ami férjemnek nagyon megterhelő.
A csonttörés 6 hét alatt beforr, a teljes gyógyulás 16 hét, de az idős korom és a csontritkulás miatt tovább is tarthat, s akár végleges károsodás is visszamaradhat. S azután még gyógytornára kell járnom.
Felháborít, hogy a cikkben - a rendőrségi információk alapján - engem hibáztatnak a balesetért, egyúttal relativizálják a sérülésem mértékét. A rendőrségi vizsgálat során fel sem merült az, hogy a jó látási viszonyok között fényes nappal a kis sebességgel jobbra kis ívben forduló autó vezetője miért nem látott engem, aki a belső sávon áthaladva éppen eléje kerültem a másik sávra.
Számomra érthetetlen, hogy a gázoló elmondása alapján a rendőrség kész tényként kezeli, hogy én szabálytalanul keltem át, miközben engem, a baleset elszenvedőjét meg sem kérdeztek. Feltételezem, hogy a tanúk a kocsiban ülő társaság tagjai lehettek.
A teljes eseménynek azért nincsenek szemtanúi, mert a járókelők már csak arra figyelhettek fel, amikor a gázoló autó hirtelen fékezett, s engem akkor már a földön fekve, jajongva láttak ott. A sávokat elválasztó virágágyasban - ahol állítólag átkeltem - megnézték-e a lábnyomokat? Stoplis cipőt viseltem, 35-ös méretben, ez elég ritka, s nagyon határozott nyomokat hagy.
Azt sem értem, hogy a rendőrség miért úgy tájékoztatta az újságírót, hogy könnyű sérülésem van, miközben a férjemnek nem tudtak pontosat mondani az állapotomról, aki az ijedtségtől majdnem szívrohamot kapott.
Feltételezhető, hogy a gázoló a lehető legnagyobb sebességgel vette be a kanyart, ezért nem láthatta meg időben, hogy a zebrán tartózkodom, s ezért gázolt el engem. Ha zebrától 15 méterre tartózkodtam volna az úttesten, akkor lett volna annyi ideje, hogy észleljen engem, s le tudott volna időben fékezni.
Feltételezhető, hogy maradandó károsodást szenvedtem (a szakorvosok ennek valószínűségét saját praxisuk alapján több esetben megfogalmazták). Ha a gázoló biztosítójától kártérítést kérek, elutasítják az igényemet, mert az elhamarkodott vizsgálat szerint én vagyok a hibás, ezt már az újság is megírta.
Eddig semmilyen formában nem kérdeztek engem sem a balesetről, sem a hogylétemről. "Hallgattassék meg a másik fél is."
Bízom az alapos és tisztességes eljárásban, melynek során bebizonyosodik az igazam. S elvárom, hogy az újságot újfent tájékoztassák, miszerint az eset megítélése elhamarkodott volt.
