Videóösszeállítás: A gyalogos átkelés buktatói Szombathelyen

Sokat írtunk már lapunk hasábjain a szombathelyi parkolási helyzetről, de most kollégánk más alapvető közlekedési anomáliáknak is utánanézett a városban.

Fontos tudni, hogy kollégánk nem vadászott szabálytalankodókra, ritkán jár gyalog, azokra az alkalmakra viszont először felemelt és előretartott telefonnal rögzítette tapasztalatait, majd feltett egy sportkamerát jól látható helyre.

Mindig lassított a zebrák előtt, hogy ne hirtelen lépjen le, mindig határozott, kiszámítható mozgással próbált átkelni, ha végre esélye nyílt rá, és mint látható, átkelés közben is mindkét irányba figyelt, ahogy a KRESZ előírja.

A végén már úgy közlekedett, hogy kézzel mutatta a kamerát az autósoknak. Felháborodása alighanem érthető, miután azt tapasztalta, hogy a gépjárművel közlekedők szándékosan és magasról tesznek a közlekedési szabályokra, ezen keresztül mások életére és egészségére.

Nyilván ezt csak akkor merik megtenni, ha úgy vélik, nem kell felelősségre vonásra számítaniuk, egészen addig, amíg lapunk hasábjain nem hivatkoznak az elvakító naptól kezdve az „éppen, csak félrenéztem”-en keresztül bármire, ami eszükbe jut.

Sajnos nap, mint nap láthatjuk az efféle közúti, nem kevésbé társadalmi viselkedés nem egyszer halálos következményeit. Talán ezt sem ártana civilben ellenőriznie a rendőrségnek, bár az országúti gyorshajtások nyilván látványosabbak.

Sokkal több felvétel készülhet napi 8 órában a város gyalogátkelőin, és hát a kísérlet során is sokszor már az első autós észrevette a kamerát mindkét irányból, így az utánuk érkezők sem „kerültek be a tévébe”.

Természetesen ez csupán egy a közlekedésből kiragadott részlet, hiszen ki ne találkozott volna már például önveszélyes gyalogosokkal, ők viszont csak saját életüket teszik kockára.

Olvasóink biztosan ismernek más, hasonlóan veszélyes átkelőket a Thököly utcától a körgyűrűig. Tartunk tőle, hogy más forgalmi helyzeteket vizsgálva is hasonló eredményre jutnánk (irányjelzők használata, körforgalom, parkolás, stb.), azaz a balesetek kizárólag az óvatosabb közlekedők miatt kerülhetők el, nem valamiféle általános szabálykövetés okán. A következtetéseket mindenki vonja le maga.

Ne akarjunk a baleseti hírekbe kerülni!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet