A boltba szaladt be az idős nő segítséget kérni, miután egy eszméletlen, sérült férfit talált Vépen

Egy fiatalember sietett a bajba került férfihez, akinek a fején látszottak sérülések.

Egy idős asszony szaladt a bolthoz a vépi Szent Imre utcában azzal, hogy valaki menjen segíteni, mert egy idős férfi fekszik a földön és az asszonynál nem volt mobiltelefon.

TM/Nyugat.hu

Egy fiatalember sietett a bajba került férfihez, akinek a fején látszottak sérülések. Az idős emberrel akkor még nem lehetett kommunikálni, nem tudott válaszolni a neki feltett kérdésekre.

A segítő azonnal hívta a 112-t és a mentő kiérkezéséig a férfi mellett maradt, aki közben magához tért és a hasát is fájlalta.

TM/Nyugat.hu

Elmondása alapján tolta a biciklijét, amikor elesett. A fejét a járdába ütötte, míg a kerékpár kormánya a hasát szúrta meg, amikor ráesett a biciklire.

A férfit a sebeinek ellátása után kivizsgálásra kórházba szállították.

TM/Nyugat.hu

Vas megyében ma is kánikulára kell számítani. Kérünk minden közlekedőt, hogy fogyasszon megfelelő mennyiségű folyadékot és ha útra indul, akkor gondoskodjon arról, hogy legyen iható folyadék a gépjárműben, vagy a táskában.

Menjenek oda a földön fekvőhöz!

A hőségben megszaporodnak a rosszullétek, a kánikula nem csak az idősek, de a fiatalok szervezetét is megviselheti. Kérjük olvasóinkat, hogy ha földön fekvő embert látnak, akkor menjenek oda hozzá megnézni, szükség van-e segítségre?

Korábban beszélgettünk egy idős emberrel, aki rosszul lett az utcán, de sokan elmentek mellette, azt gondolva, hogy csak duhaj jókedvében fetreng a földön, miközben az illető soha nem iszik alkoholt.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló