A Sugár útra akarja költöztetni a szombathelyi gyámhivatalt a főispán

A városi közgyűlés levélben tiltakozik az átköltöztetés ellen.

A főispán, azaz a megyei kormányhivatal vezetője takarékossági okokból a szombathelyi, városi gyámhivatalt a Sugár úti, volt ÁNTSZ épületébe akarja költöztetni - hangzott el a csütörtöki közgyűlésen.

Az ügyről Czeglédy Csaba városi képviselő (független) hívta fel a figyelmet, majd pénteken egy Facebok-posztban részleteket is közölt. Mint írta,

az intézkedéssel a gyámhivatalban folyó szakmai munka kerül veszélybe.

A gyámhivatal jelenlegi, belvárosi épülete
google street view

Czeglédy azt írja, a költözéssel kapcsolatos fő ellenérv az, hogy

az új helyszínen hiányzik a legalapvetőbb feltétel: nem tudják a munkatársak külön irodákban fogadni az ügyfeleket.

A Sugár úton ugyanis egy irodában négy-öt munkatársat helyeznek el, szemben a jelenlegi épülettel, ahol mindenkinek külön irodája volt. Azért, mert a gyámhivatali munkában kiemelt jelentősége van a titoktartásnak, az ügyfelek élethelyzetével kapcsolatos teljes diszkréciónak.

A volt ÁNTSZ-épület a Sugár úton
google street view

Czeglédy a posztban arra is céloz, a kormányhivatal az önkormányzatot és azon belül a szociális bizottságot sem értesítette, pedig a szociális igazgatás, ellátás területén napi szinten vannak kapcsolatban a gyámhivatali munkatársakkal.

Azt is megjegyzi, hogy a szombathelyi önkormányzat tulajdonában van a Petőfi utcai épület, amit ingyen használ a gyámhivatal.

Mi tesszük hozzá, hogy a gyámhivatal kilenc évvel ezelőtt költözött Költözik a fogyasztóvédelem és a Gyámhivatal 2013. August 22. 10:36 a Petőfi utcai épületbe.

A szombathelyi közgyűlés csütörtökön Czeglédy javaslatára megszavazta, hogy levélben tiltakoznak a gyámhivatal átköltöztetése ellen.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet