Gyárlátogatástól a szakmaválasztásig: nyitott kapuk a BPW-nél

Novemberben a működő gyárba, decemberben a szakmatanulás világába pillanthatnak be az érdeklődők a BPW-Hungáriánál. A vállalat november 13-án a Modern Gyárak Éjszakáján, december 12-én pedig a Műszaki Képzőközpont nyílt napján fogad látogatókat.

Sokan naponta elhaladnak a Körmendi úti BPW-Hungária Kft. mellett, de kevesebben látták belülről, hogyan készülnek az innen a világ számos pontjára eljutó futóművek. November 13-án erre is lehetőség nyílik: a tavalyi sikeres bemutatkozás után a BPW-Hungária ismét csatlakozik a Modern Gyárak Éjszakájához.

Modern gyárak éjszakája
BPW-Hungária Kft.

Az országos programsorozat keretében a BPW-Hungárianál négy turnusban összesen 120 érdeklődő tekintheti meg működés közben a gyárat.

Negyvenöt perc a gyártás kulisszái mögött

Hegesztés, szerelés, forgácsolás: a 45 perces vezetett túrán a látogatók több olyan területre is betekinthetnek, amelyek munkája egy-egy kész futóműben találkozik.

A működő berendezések mellett az is láthatóvá válik, mennyi szakmai tudás, pontosság és összehangolt munka szükséges a gyártáshoz. A program a technológia iránt érdeklődőknek és azoknak is szól, akik egyszerűen szeretnék jobban megismerni Szombathely egyik meghatározó ipari vállalatát.

Modern gyárak éjszakája
BPW-Hungária Kft.

A szakmai tudáshoz is vezet út

A gyárbejárás közben könnyen felmerülhet a kérdés: hol lehet megtanulni mindazt, amit az itt dolgozó szakemberek tudnak?

A BPW-Hungária 2008 óta működtet saját Műszaki Képzőközpontot. A duális szakképzésben a fiatalok az iskolában megszerzett elméleti ismereteket vállalati környezetben alkalmazhatják, tapasztalt oktatók támogatásával. A tanulás része a valódi tapasztalatszerzés, a berendezések és munkafolyamatok megismerése is.

A jelenlegi képzési kínálat hat szakmához kapcsolódóan biztosít gyakorlati tanulási lehetőséget:

  • hegesztő;
  • gépi és CNC forgácsoló;
  • mechatronikai technikus;
  • ipari szerviztechnikus;
  • gépésztechnikus;
  • gépgyártástechnológiai technikus.
  • A képzések partneriskolákkal együttműködésben valósulnak meg. A fiatalok így már tanulmányaik alatt megismerhetik azt a munkakörnyezetet, amelyben később szakemberként is dolgozhatnak.

    Decemberben ki is próbálhatják magukat a fiatalok

    December 12-én a BPW Műszaki Képzőközpontja tanműhelyi nyílt napra várja az érdeklődő fiatalokat és szüleiket. A cégbemutató és a tanműhely-látogatás mellett számos kipróbálható feladat segít közelebb hozni a műszaki szakmák világát.

    A látogatók virtuális hegesztéssel tehetik próbára ügyességüket, pneumatikus ügyességi játékokkal és további műszaki játékokkal ismerkedhetnek meg. Kamionmakettet is készíthetnek, és CNC-forgácsolással készült ajándékok is várják őket.

    Egy szakma neve önmagában sokszor keveset mond annak, aki még a pályaválasztás előtt áll. Egy kipróbált feladat, egy működés közben látott berendezés vagy egy személyes beszélgetés viszont már segíthet elképzelni, milyen lehet ezen a területen tanulni és dolgozni. A nyílt nap arra is alkalmat ad, hogy a fiatalok és szüleik tájékozódjanak a duális képzés lehetőségeiről.

    hegesztő tanulók gyakorlat közben
    BPW-Hungária Kft.

    A két esemény így egymást is kiegészíti: novemberben megismerhető, hogyan zajlik a gyártás, decemberben pedig az, hogyan lehet felkészülni az ott szükséges szakmai feladatokra. Egy gyárlátogatás élménye vagy egy sikeresen megoldott műszaki feladat pedig akár egy későbbi pályaválasztási döntéshez is adhat inspirációt.

    Modern Gyárak Éjszakája – november 13., péntek

    A 45 perces vezetett túrák 16:00, 17:00, 18:00 és 19:00 órakor indulnak, turnusonként legfeljebb 30 fővel. A programon 12 éves kor felett, előzetes regisztrációval lehet részt venni.

    Helyszín: BPW-Hungária Kft., 9700 Szombathely, Körmendi út 98.

    Jelentkezni a Modern Gyárak Éjszakája központi honlapján lehet.

    Tanműhelyi nyílt nap – december 12., szombat 8:00-12:00

    Helyszín: BPW Műszaki Képzőközpont, Szombathely, Körmendi út 98.

    Programok: cégbemutató, tanműhely-látogatás, virtuális hegesztés, pneumatikus ügyességi és műszaki játékok, kamionmakett-készítés, valamint CNC-forgácsolással készült ajándékok.

    Jelentkezés:

    Kelemen József Műszaki Képzőközpont vezető
    +36 20 336 0140
    tanmuhely_KUKAC_bpw_PONT_hu

    Akár a gyártás világa iránt érdeklődik, akár a pályaválasztáshoz keres kapaszkodót, érdemes belépnie a BPW kapuján – egy személyes élmény új lehetőségeket is megmutathat.


    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!