Egyre közelebb vannak az európai szociáldemokraták ahhoz, hogy az Európai Parlament legerősebb pártcsaládját alkothassák, közben gyengül az Európai Néppárt - derül ki a Politico legfrissebb, az európai parlamenti választásokra készülő mandátumbecsléséből. A Frans Timmermans vezette szocialisták most 149 mandátumra számíthatnak, Ez jelentős javulás ahhoz képest, hogy az év elején még 124 képviselőt jeleztek nekik a becslések.
2019 European ElectionsAz eddig magabiztos előnyben lévő Európa Néppártnak közben egyre kevesebb helyet jósolnak: míg az április 10-i becslés alapján még 181 képviselőt vártak nekik, addig pénteken már csak 170-re tették ezt a számot. Manfred Weber pártja még vezet, de ha kizárják a Fideszt, vagy a magyar kormánypárt önként kilép a pártcsaládból, akkor elveszítik azt a 10-14 mandátumot is, amit a Fidesz várhatóan megszerez május 26-án.
A nemrég Magyarországon járt Matteo Salvini alapította új, szélsőjobbos pártcsalád közben jön fel, igaz, jelenleg csak 68 képviselőre számíthatnak a Politico szerint. Ha hozzájuk akarna csatlakozni Orbán Viktor és pártja, akkor sokkal kisebb súlyú frakcióban ülnének a fideszesek.
A helyzetet bonyolítja, hogy nem tudni, a britek az EU tagjai lesznek-e még az EP-választáskor. Ha igen, akkor ők is szavaznak, és a brolt pártok is kapnak mandátumokat, a jelenlegi becslés az ő részvételükkel készült. Mivel a Nagy-Britanniában kormányzó konzervatívok nem az EPP tagjai, a legtöbb mandátumra számító Brexit párt is a pártcsaládon kívül van - miközben a Munkáspárt a baloldali frakció tagja. Ez pedig megboríthatja az erőviszonyokat.