Gyilkosság az utcán – Barátnője szúrta le az ittas Bundzsát?

Erősen vérző férfihoz riasztották a mentőket Szombathelyen, az Óperint utca hídjához, csütörtök este, 22.30 után. Mint kiderült, H. Edét valaki megszúrta. A mentők hiába próbálták újraéleszteni, a helyszínen meghalt. Hajnali fél négyre meglett a gyilkos fegyver. Egyszerű történet, csavarokkal.

Gyilkosság a hídon

Letakart test a híd közepén, mindkét oldalon hidat lezáró rendőrautók és sürgés-forgás. Ez a kép tárult a környék felé autózók szeme elé. A gyilkosság híre hamar elterjedt a környéken. Jöttek érdeklődők, de jöttek az áldozat rokonai is, szép számmal. Ráadásul az a férfi, aki másodikként ért a vérző sérülthöz elmondta, hogy a Dózsa utcában egy 10-15 fős hangosan kiabáló, botokkal felfegyverzett társaságot látott, akik éppen az Óperint utca felé haladtak. Ő néhány perccel később ugyanarra indult és akkor látta meg a hídon fekvő embert. Valószínűnek látszott hát, hogy a csoport hagyta helyben az áldozatot.

Gyilkosság Szombathelyen, az Óperint utcában
Gyilkosság Szombathelyen, az Óperint utcában
Tánczos Mihály

Bundzsát leszúrták

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

A nézelődők között az áldozat több közeli ismerősét is megtaláltuk. Tőlük tudtuk, hogy

Vak Bundzsa

, azaz H. Ede fekszik a hídon. A Homok úton lakó férfi május 14-én szabadult 2,5 éves börtönbüntetéséből, amit lopás és rablás miatt mért ki rá a bíróság. A családtagok alig valamivel a mentő megérkezése után gyűltek össze a híd mellett és végignézték, ahogy a mentők csaknem fél órán át küzdenek a nyakon szúrt férfi életéért.

Arra a kérdésre, hogy honnan tudták meg ilyen hamar a történteket nem érkezett válasz, hiába tettük fel többször is.

Haljak meg, ha emlékszem, ki telefonált

– mondta egy 38 éves nő, aki állítása szerint 5 évig volt Bundzsa élettársa, akkor is, amikor a férfi börtönben ült. Bár az első vélemények alapján rendes, békés ember volt H. Ede, a későbbi morzsákból azért kiderült, hogy ez akkor igaz, ha nem hozták ki a sodrából. Márpedig többször is kihozták.

Zajlik a szemle
Zajlik a szemle
Tánczos Mihály

Összeáll a kép

A rokonok elbeszéléséből tudjuk, hogy a májusban szabadult Bundzsa összeállt a harmincas éveiben járó, három gyermekes M-mel, aki addig a Papa nevű szintén harminc év körüli férfival élt, emiatt összezördülésre is sor került. Egy nappal korábban ráadásul M. gyerekei állami gondozásba kerültek, mivel a Papánál hagyta őket, aki jelezte, nem tudja ellátni a gyerekeket.A tragédia estéjén Bundzsa és M. a belvárosi Shell kúthoz hajtattak taxival és ott kiszálltak cigarettáért, a taxi viszont otthagyta őket.

A pár a benzinkúton (vagy már előbb is) veszekedni kezdett, az egyik szemtanú szerint a férfi erősen ittas lehetett. M. egy tűzoltáshoz rendszeresített lapátot kapott fel, hogy védekezzen a férfi ellen. A nő megkerülte a shopot, Bundzsa azonban azt hitte, bement az üzletbe, ezért berontott oda és egyensúlyzavarral küszködve több polcról is leverte az árut. Ekkor lépett közbe az egyik kutas, aki sikeresen kitessékelte a hőbörgő férfit és rászólt a párra, hagyják el a benzinkút területét. A következő percek eseményei egyelőre nem tisztázottak.

A gyilkos fegyver
A gyilkos fegyver
Tánczos Mihály

Megszúrtam a Bundzsát!

A benzinkút kamerája sajnos nem rögzítette, mi történt a hídon és az oda vezető úton. Annyi bizonyos, hogy H. Ede halálos szúrást kapott és rövid idő alatt elvérzett. M. zavartan viselkedett, majd elszaladt a közelben lakó

Ladához

, a Papa testvéréhez és azt kiabálta, hogy

megszúrtam a Bundzsát! Magamra vállalom!

– legalábbis a volt élettárs szerint, aki látta, amikor a rendőrök elvitték a nőt.

A rendőrségen feltehetőleg kihallgatták M.-et, aki először azt vallotta, hogy a Perintbe dobta a gyilkos fegyvert, ezt támasztja alá, hogy a rendőrök átfésülték a híd melletti területet és a patakmedret is. Később úgy módosított, hogy a gyógyszertár környékén szabadult meg a fegyverétől. Ez a szál valósnak bizonyult. A véres konyhakést a gyógyszertár előtti terülő bokorban találta meg az egyik rendőr. Közben a tűzoltók megtisztították a híd járdáját a nagy mennyiségű vértől.

Családi dráma

Úgy tűnik tehát, hogy nem leszámolás, vagy kifizetetlen tartozás áll a háttérben, mint ahogy azt az első órában sejtetni engedték az ismerősök, hanem családi perpatvar vezetett véres tragédiához. A rendőrség várhatóan pénteken ad felvilágosítást a gyilkosság körülményeiről.

Frissítés:

A gyilkosság másnapjának délelőttjén, fél nappal a gyilok után a rendőrség sajtótájékoztatót tartott a késelés részleteiről. Tudósítónkat diszkréten megkérdezték, ugyan áruljuk már el, rendőr súgott-e nekünk, hogy ennyi részletet megírtunk már az éjszaka? Ezt elismerésnek vettük, hiszen a helyszínen tartózkodó rendőröktől az égvilágon semmit nem tudtunk meg, azon kívül, hogy leszúrtak egy férfit. Sőt, még a helyszínelés közelébe sem mehettünk. Beszéltünk hát szemtanúkkal, később érkezőkkel, az áldozat családtagjaival, mindezt a hajnali órákban. A hallottakon többször is összezavarodtunk, hiszen a magunkban jól felépített történet nem egyszer hullott atomjaira. Ki kicsoda? Ki kinek a kicsodája? Ki hol volt, mit mondott? Az eredeti cikkünket szándékosan nem változtattuk meg, de alább megírjuk a rendőrségi verziót, ami nem sokkal egészíti ki az általunk már leírtakat.

Ittak és ittak, mielőtt ittak volna (Két nap forgatókönyve)

A börtönből néhány hete szabadult Bundzsa és barátnője Móni - aki nem sokkal korábban még Papa barátnője volt - egy kicsit felöntöttek a garatra. Ez konkrétan két nap masszív italozást jelentett. Móni meglátogatta az anyját, ahol szóváltásba keveredett volt élettársa nőrokonával, aki életveszélyesen megfenyegette Mónit. (Már ha a "hamarosan megdöglesz, te büdös lotyó, a Papa elintézi a fejedet" nevezhető életveszélyes fenyegetésnek. Ezt egy szintén rokon mesélte nekünk, nem a rendőrség.) Mindenesetre Móni komolyan vette a dolgot és kissé bódult állapotban magához vett egy konyhakést, biztos ami biztos alapon, mielőtt Bundzsával elindultak volna kedvenc borozójukba, ami nem a Homok úti lakásuk közelében volt.

A taxis érezte, hogy gond lesz

Bundzsáék erősen ittas állapotban fogtak egy taxit, majd a Homok utat adták meg címnek, de hazafelé rádöbbentek, hogy híján vannak cigarettának. Ezen, majd később máson is jól összekaptak a kocsiban, majd a jármű megállt a Kiskar úti Shell kútnál. A pár mindkét tagja kiszállt, amit a taxis kihasznált és úgy elporzott a helyszínről, mintha ott sem lett volna. Rákérdeztünk, vajon kifizették-e a fuvart, de a várt választ kaptuk, a taxisnak jobban megérte a pénze nélkül távozni. Bundzsa azonban alaposan "felhorgadt" a számára váratlan fordulaton és Mónit kezdte szapulni, amiért elengedte a kocsit. Ezután következett az általunk már megírt lapátos, majd polcborogatós jelenet, majd a kitessékelés, ami után Bundzsa élete hamarosan véget ért.

Az évtized kibúvója lehetett volna

A történtek bizonyítják, hogy az élet írja a leghihetetlenebb forgatókönyveket. A Bundzsa-gyilkosság filmbeillő fordulatokkal lepte meg a rendőröket is. A szemtanúk ugyanis annyit láttak, hogy Bundzsa fekszik a hídon, többen pedig Mónit ütik, ahol érik. Az asszony később azt vallotta a rendőröknek, hogy Papa, a volt élettársa szúrta le Bundzsát, majd őt is összeverték. Ezt a vallomást alátámasztották a látottak és az orvosi leletek, hiszen Móninak három bordája eltört az ütlegelésben és az arca is bántalmazásról árulkodott. A történet tehát egyszerűnek tűnik és ha Móni nem leng ki közvetlenül a gyilkosság után, akkor talán még mindig három férfi - Papa és társai - lenne a gyilkosság gyanúsítottja.

Beszólt Ladának

Móni azonban elszólta magát egy ismerősének, a közelben lakó Ladának, hogy megölte Bundzsát. Nem sokkal később viszont terhelő vallomást tett a rendőröknek Papára. De mi történt az Óperint utcában? Az egyre jobban bevaduló Bundzsa tettlegességgel kívánt elégtételt venni Mónin az elszalasztott taxi és egyéb sérelmek miatt. Móni pedig - szintén alkoholtól fűtötten - előhúzta azt a kést, amit papa ellen vett magához. A hídon aztán nyakon szúrta Bundzsát, aki azonnal összeesett. Móni átszaladt a gyógyszertárhoz és a bokorba dobta a kést, majd elindult visszafelé, de ekkor találkozott Papáékkal, akik annyiban örültek a találkozásnak, hogy megkezdték az asszony összeverését, nem messze a halálos sebet kapott, de még élő Bundzsa mellett. A többit pedig már szintén leírtuk korábban.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló