Ott áll Ön előtt két ajtó, az egyik Gyönyörű, a másik Átlagos felirattal. Melyiken menne be?

Csak mert a nők többsége az utóbbit választja. Pedig lehet, hogy nem azt kéne!
Nyugat.hu

A jó reklám manapság nem a tukmálós reklám. A jó reklám tanulságos reklám, ami nem a rögtön vedd ezt meg-oldalát domborítja ki egy terméknek vagy egy márkának, hanem először azt mondja, hogy gondolkodj el ezen kicsit. Vagyis törődik az emberi oldallal is.

A szépségipar egyik jól ismert cége, a Dove nem először igyekszik fontos társadalmi üzenetek felől megkörnyékezni a figyelmünket. Már több éve pörgetik azt a kampányukat, amivel szeretnék elérni, hogy

az emberek lássák végre szépnek magukat.

Ehhez több videót is leforgattak már. Volt egy olyan, amiben nőket a legkevésbé szeretett testrészeikről kérdezték, amire egyből rávágták a választ. Amikor viszont a legszebb testrészükről kérdezték őket, hezitáltak. Már ez sokat mondott arról, hogyan vagyunk hajlamosan gondolkodni magunkról. Egy másik videóban egy törvényszéki rajzolóval készíttettek egy fantomképet először az alapján, amit a nők elmondtak magukról, majd az alapján, amit mások mondtak róluk. Amikor az alanyok végül szemügyre vették a két rajzot, megdöbbentek és elérzékenyültek.

Most ismét leforgattak egy önbizalom-gerjesztőnek szánt kisfilmet Sanghajban, Londonban, San Franciscóban, Sao Paulóban és az indiai Delhiben. Ezt itt:

Az eredmény itt is megdöbbentő: nagyon sokan gondolják azt, hogy ha eléjük kerül két bejárat, az egyik átlagos, a másik gyönyörű felirattal, akkor az elsőn kell bemenniük. De hogy számokat is mondjunk, hiszen a cég kutatást is végzett: a nők 96 százaléka nem a "gyönyörű" szót választaná saját magának leírásához - de hogy árnyalódjon is a kép, 80 százalékuk azt is hozzátette, hogy ha kicsit megerőltetik magukat, tudnának mondani magukról mondani valami szépet.

És Ön melyiken menne át? Csak őszintén, a szavazás anonim!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű