Eredetileg délután öt órára hirdette meg a Momentum győri szervezete az előbb szex-, aztán korrupciós botrányba keveredett fideszes győri polgármester, „Borkai Zsolt és a maffiakormányzás ellen” című tüntetését, de aztán fél órával későbbi kezdést ígértek, és a megmozdulás végét egy órával tolták ki, fél 8-ig. Minden ellenzéki párt részéről lesz egy-egy felszólaló, és az ellenzék közös polgármesterjelöltje, Glázer Tímea is beszédet fog tartani. A rendőrség is készül, két teherautónyi kordon, öt kisbusz, nyolc-tíz járőrautó és nagyjából ötven rendőr várja az eseményt Győrben, a városháza mögött. A Facebookon is hirdetett eseményen 595 személy ígéri részvételét és 3 ezren érdeklődnek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!