Letartóztatták a férfit, aki az egyik szombathelyi gyorsétteremnél fegyvernek látszó tárggyal pénzt követelt

Egy nőt fenyegetett.

A Szombathelyi Járásbíróság nyomozási bírója egy hónapra elrendelte egy büntetett előéletű férfi letartóztatását fegyveresen elkövetett rablás kísérlete miatt indult ügyben - olvasható a Szombathelyi Törvényszék közleményében.

Az indítvány szerint sértett és férje, 2024. február 19-én 15 óra körül egy szombathelyi gyorsétteremben ebédeltek. A sértett kiment a gyorsétterem teraszára, azért, hogy elszívjon egy cigarettát, kézitáskáját pedig a teraszon lévő asztalra tette.

Ekkor észlelte, hogy közeledik felé a gyanúsított, kezében egy fekete-fehér színű maroklőfegyvernek látszó tárggyal. A gyanúsított 3-4 méter távolságban megállt a sértettel szemben és a maroklőfegyvernek látszó tárgyat felhúzta, majd – a sértett törzse irányába tartva – ráfogta a sértettre és 200 forint átadására szólította fel őt.

A nő védekezésül maga elé emelte a kézitáskáját. A gyanúsított ekkor meghúzta a fegyvernek látszó tárgy elsütő billentyűjét, amely kattanó hangot adott. Ezalatt a sértett férje kijött a gyorsétteremből és beindította a gépkocsijukat. A sértett ezt észlelve – azért, hogy férjétől segítséget kérjen – elkezdett a gépjármű irányába futni. A gyanúsított követte a menekülő nőt, amikor a sértett odaért a gépkocsihoz, a gyanúsított megállt a gépkocsi előtt, majd a sértett férjének mutatva a fegyvert közölte, hogy „nézze meg játékfegyver”, valamint, hogy „csak 200 forintot akartam kérni”, ezt követően az étteremnél elhelyezett hulladéktároló edények irányába távozott, ahol rendőri intézkedés alá vonták. A bűncselekmény következtében kár nem keletkezett.

A gyanúsítottal szemben a Szombathelyi Rendőrkapitányságon 2024. február 19-én alkalmazott kábítószer gyorsteszt THC és BZO komponensekre pozitív eredményt mutatott. A későbbiekben további gyanúsításközlés is várható.

A gyanúsított jelenlétének biztosítása, a bűnismétlés megakadályozása érdekében – különösen a bűncselekmény jellegére, a nyomozás állására és érdekeire, a gyanúsított személyi körülményeire – a gyanúsított letartóztatásának elrendelése volt szükséges és indokolt.

A végzés ellen a gyanúsított és a védő fellebbezést jelentett be szabadlábra helyezés érdekében.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló