Éjszakai versenyen a novemberi leggyorsabb

A borús november nem kedvezett a gyorsasági versenyeknek, senki sem érte el a 160 km/h sebességet. A vasi eredmények.

Miközben a napsütéses októberben a versenyzők közel jártak a 180 km/h-hoz, egy hónappalkésőbb már ők is visszafogottabbak voltak. A 150-esek klubjába való belépés egyúttal dobogós helyet is jelentett.

Az első helyezett azért bátor volt, versenyszámát sötétben mutatta be, így a róla készült fotó is szinte csak jelképes. De az biztos, hogy 158-cal suhant a 87-es főúton.

Az első helyezett: 158 km/h, 87-es főút, sötétben
Az első helyezett: 158 km/h, 87-es főút, sötétben
Nyugat.hu

Az ezüstérmes fényes nappal próbálkozott a 86-oson, 152-vel kapták le a szemfüles versenybírák.

A második: 152-vel, világosban, a 86-oson
A második: 152-vel, világosban, a 86-oson
Nyugat.hu

A 89-esen produkált 150 km/h most harmadik helyezést jelentett.

A harmadik: 150 km/h, a 87-esen, félhomályban
A harmadik: 150 km/h, a 87-esen, félhomályban
Nyugat.hu

A többiek a

futottak még

kategóriába kerültek, ő például csak két km/h-val maradt le a dobogóról, mégpedig Csepreg és Tömörd között.

148-cal Csepreg és Tömörd között
148-cal Csepreg és Tömörd között
Nyugat.hu

A 89-esen bemutatott 145 km/h csupán az ötödik helyhez volt elég.

145 km/h, 89-es főút
145 km/h, 89-es főút
Nyugat.hu

Lakott területen belül most népszerű volt Egyházashollós, itt készült az alábbi célfotó, a BMW-t 111-gyel kapták le.

Egyházashollóson, 111-gyel
Egyházashollóson, 111-gyel
Nyugat.hu

Az ezüstérmes 108-cal robogott át Pósfán.

Pósfa belterülete, 108 km/h
Pósfa belterülete, 108 km/h
Nyugat.hu

A rábapatyi 104 km/h bronzérmet hozott.

104-gyel, Rábapatyon
104-gyel, Rábapatyon
Nyugat.hu

És megint Egyházashollós, és megint BMW, de a 103 km/h-val lecsúszott a dobogóról a versenyző.

103, Egyházashollós
103, Egyházashollós
Nyugat.hu

A bemutatott autók vezetői, illetve üzembentartói 60 és 130 ezer közti csekkre számíthatnak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló