174 km/h a szeptemberi csúcssebesség

Új perspektívát talált a rendőrség, a szántóföldről mérik a sebességet, meg is van az eredménye. A szeptemberi verseny eredményei.

A szeptemberi eredmények ismertetésénél most könnyű dolgunk van, az első öt helyezettet ugyanott mérték be. A 8639-es számú úton, vagyis Csepreg és Tömörd között. Mint a fotókon látható, a sebességmérőt olyan térdmagasságba helyezték el a gaz között a szántóföldön.

Így született meg a szeptemberi csúcs, az abszolút első helyezett 174-gyel szaggatott az alsóbbrendű úton.

Csepreg és Tömörd között 174-nel
Csepreg és Tömörd között 174-nel
Nyugat.hu

A második helyre egy motoros futott be, 172-vel.

A leggyorsabb motoros
A leggyorsabb motoros
Nyugat.hu

A dobogó harmadik fokára is motoros állhatott, igaz, ő "csak" 160-as kísérletet mutatott be.

Ő egy kicsit lassabb volt
Ő egy kicsit lassabb volt
Nyugat.hu

A helyszínen voltak még reményteli versenyzők, de ők már lemaradtak a dobogóról, pedig komoly teljesítményt mutattak be. Íme:

Ez a negyedik helyre volt elég
Ez a negyedik helyre volt elég
Nyugat.hu
Csak 1 km/h-val volt lassabb
Csak 1 km/h-val volt lassabb
Nyugat.hu

A többi helyszínről csak két fotóval emlékezünk meg, de ezek a sebességek máskor dobogó közeli helyezést jelentenek.

A 84-esen 154-gyel
A 84-esen 154-gyel
Nyugat.hu
Futottak még kategória, 86-os, 148 km/h
Futottak még kategória, 86-os, 148 km/h
Nyugat.hu

A lakott területen belüli kategóriában szorosabb eredmények születtek, nem volt kirívó teljesítmény. Az első helyezett Pósfán robogott át 118 km/h-val.

Pósfa, 118-cal
Pósfa, 118-cal
Nyugat.hu

Az ezüstérmes csak 1 km/h-val maradt le, a helyszín Ikervár.

Ikervár, 117-tel
Ikervár, 117-tel
Nyugat.hu

A tormásligeti 114 km/h-s kísérlet bronzot ért.

Tormásliget, 114-gyel
Tormásliget, 114-gyel
Nyugat.hu

És akik leszorultak a dobogóról:

Vasszécseny, 111 km/h
Vasszécseny, 111 km/h
Nyugat.hu
Tokorcs, 102 km/h
Tokorcs, 102 km/h
Nyugat.hu

A fotókon szereplő járművek vezetői, illetve üzembentartói 60 és 130 ezer forint közti összegtől szabadulnak meg a közeljövőben.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló