Gyümölcsbe rejtett petárda robbant fel egy elefánt szájában

Az állat nem élte túl, négy nappal később kimúlt.

Meghalt egy vemhes elefánt az indiai Kerala államban, miután petárda robbant a szájában – írja a CNN nyomán a 24.hu. A petárdákat gyümölcsökbe rejtették az ismeretlen elkövetők. Egy helyi vadőr, Ashique Ali elmondta, az állat május 27-én múlt ki, négy nappal azután, hogy a felrobbanó gyümölcs a száját érte. A robbanás több csontot is eltört az állat szájában, ami nem csak komoly fájdalommal járt, de azt is megakadályozta, hogy az elefánt enni tudjon, aminek következtében végletekig legyengült.

Az állatot próbálták megmenteni, de képtelenek voltak ellátni. Mikor először próbálkoztak, az elefánt elmenekült a vadőrök elől, napokon keresztül a folyóban állt. Annak érdekében, hogy el tudják látni, el akarták kábítani az állatot, de ezt végül nem merték meglépni, mert attól tartottak, hogy megfullad a folyóban.

Az eset felháborította a lakosságot. A helyi rendőrfőnök, Surendra Kumar azt mondta, a környéken a falusiak gyakran tesznek ki a földekre gyümölcsökbe rejtett petárdákat, hogy ezzel riasszák el a vaddisznókat. Egy erre szánt gyümölcs okozhatta az elefánt halálát is. Ennek ellenére nyomoznak az elkövetők ellen, akiknek egyelőre nem akadtak a nyomukra.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek