Csokor helyett gyümölcsfát

Ballagás helyett több ezer fa ültetésével zárják le az érettségizők diákéveit.

A középiskolák hagyományosan most, a központi írásbeli érettségi vizsgákat megelőző hétvégén tartanák a ballagásokat. A járványhelyzet miatt azonban idén a végzősöknek erről a mérföldkőnek számító életeseményről is le kell mondaniuk. Az Oktatási Hivatal és a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal adatai szerint országosan 74.000 végzős középiskolai diák hagyományos ballagása marad el 2021 májusában.

A 10 millió Fa Alapítvány elhatározta, hogy az idén elmaradó középiskolai ballagások helyett a saját eszközével, több ezer gyümölcsfa elültetésével zárja le az érettségizők diákéveit. A középiskolai ballagókat szimbolizáló őshonos, magyar gyümölcsfa csemeték szerte az országban eresztenek gyökeret, hoznak majd gyümölcsöt, együtt fejlődnek és érnek a 2021-es évfolyammal.

Tízmillió fa
nyugat

A megvalósításhoz a lakosság támogatását kérik. Az akció "Csokor helyett gyümölcsfát" néven fut, az érdeklődők az alapítvány weboldalán, Facebook oldalán is tájékozódhatnak a támogatás, csatlakozás lehetőségeiről. A fákat a 10 millió Fa legapróbb falvakra is kiterjedő önkéntes hálózata ülteti el szerte az országban, az életben maradásukhoz alkalmas területekre. Főként magánkertekbe, de ahol van erre lehetőség, ott közterületekre is kerülnek.

Az alapítvány a ballagó középiskolai diákoknak, iskoláknak lehetőséget biztosít, hogy ha saját ültetést szeretnének szervezni, akár az iskola udvarára, környékére, megtehessék. Ehhez a kampány weboldalán biztosítanak kapcsolatfelvételi lehetőséget.

A kampány gyümölcsfái különleges fák, a Tündérkert nevű, őshonos magyar gyümölcsfa fajtákat mentő kert csemetéi. Ezáltal az kezdeményezés egy biodiverzitás megőrzési akció is egyben. A kettős cél szolgálatában fog elkészülni az a gyümölcsfa térkép a nyár folyamán, amely az idei ültetésű gyümölcsfák pontos helyét dokumentálja.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet