MerryMe egy bangkoki művész, aki sokáig az egyik skandináv divatcégnek dolgozott, és az ő feladata volt kiválasztani, hogy mi kerüljön be egy-egy kollekcióba, majd később saját ékszerek tervezésébe és készítésébe kezdett. A háromrészes gyűrűi remekül illeszkednek bárki ujjaira, és együtt elég mókás látványt alkotnak, például egy mókust, amint egy makkot kerget, de vannak olyan darabok is, ahol egy mosómedve kapaszkodik viselője ujjába.
Ezekért a sárgaréz, zománc apróságokért elég mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk, átlagosan 30–40 ezer forint az áruk. Aki pedig nem sajnálja rá a pénzt, az itt kedvére válogathat a macskás, zebrás, lajháros, rókás, mókusos, bulldogos, nyuszis és a többi apróság közt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!