Sikítozással egybekötve nyitott ki a szombathelyi H&M

Több százan várakoztak a Savaria Plaza földszintjén.

Megnéztük, hogy mi a helyzet a 11-kor nyíló H&M miatt a Savaria Plaza környékén. A parkolók megteltek, legalább 150-200 ember várja a nyitást, és azt is megtudtuk, hogy van, aki már reggel 7 óta várakozik. (Az első ötven vásárló extra kedvezményeket kap.)

Nyitás előtt a szombathelyi H&M

Nagy a hangzavar, vannak kisnyugdíjasok és plázacicák egyaránt, iskoláskorúak, gyerekek, szóval elég vegyes a vásárlóközönség. Az üzletben már táncosok is vannak, csudijó megnyitó!

És ilyen a környék, nagyon sok az autó
olvasó

A nyitás pillanatában többen sikítoztak örömükben.

H&M nyitás Szombathelyen
olvasó

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

A nap, amikor az ember visszamászott a fára: így zajlott a Black Friday, a shoppingolók ünnepe

Acsarkodás, test-test elleni küzdelmek, verés. Mindez néhány százalékért.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek