Ha épp Ciprusra indulna, oltás után már nincs akadálya

A jövő héttől kezdve a beoltott magyar állampolgárok szabadon, teszt- és karanténkötelezettség nélkül utazhatnak Ciprusra, függetlenül attól, milyen koronavírus elleni oltóanyaggal oltották be őket.

Ezt Szijjártó Péter jelentette be, aki szerint sokan tervezik a nyári szabadságukat, egyelőre azonban a világon „elég bonyolult az utazás”: néhány kivételtől eltekintve minden ország rosszabbul áll Magyarországnál az átoltottság tekintetében – közölte az MTI Szijjártó nyilatkozatát.

A külügyminiszter elmondta, hogy Ciprussal meg tudtak állapodni az oltási igazolások kölcsönös elismeréséről, így azok a magyar és ciprusi állampolgárok, akik be vannak oltva, szabadon, vagyis teszt- és karanténkötelezettség nélkül utazhatnak a két ország között.

Mint mondta, azoknak, akik Ciprusra szeretnének utazni, előtte legalább két nappal egy erre a célra létrehozott ciprusi online felületen kell regisztrálniuk és feltölteniük az oldalra a védettségi igazolványuk és az oltáskor kapott papíralapú igazolásnak az adatait. 


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek