Ha minden jól megy, november végére befejeződik az ELTE egyik szombathelyi kollégiumának felújítása

Tavaly még arról volt szó, várhatóan júliusra elkészülnek a munkával, de nem várt problémák merültek fel.

Várhatóan november végére befejeződik az ELTE Pável Ágoston Kollégium Magyar utcai épületének felújítása Szombathelyen - közölte megkeresésünkre Babos János, az egyetem szolgáltatási igazgatója.

Mint arról lapunk is beszámolt, a kollégium felújítása tavaly októberben kezdődött Októbertől már tényleg elkezdődik az ELTE szombathelyi kollégiumának felújítása 2025. October 01. 12:41 . Emiatt kisebb zűrök is kialakultak Ezért veszthet el hallgatókat? Egyre zűrösebb az ELTE szombathelyi kollégiumának felújítása 2025. August 30. 13:23 , hiszen 244 hallgatót kellett elhelyezni más épületekben.

Babos korábban azt közölte, várhatóan idén júliusra végeznek a felújítással. Ennek ellenére a Magyar úti épületet még mindig állványok takarják, és a területen javában dolgoznak a munkások is.

Állványok takarják az épületet
Mészáros D. Zsolt

A szolgáltatási igazgató most azt írta, a felújítás azért csúszott, mert a bontás alatt kiderült, a homlokzatot meg kell erősíteni, hogy elbírja a rá kerülő többlet terheket. Ez a nem várt probléma statikai felülvizsgálatot, terv felülvizsgálatot és kivitelezői pótmunkákat (homlokzati megerősítés) hozott magával, így eltolódott a homlokzati munkák befejezési határideje.

Hozzátette, ha minden a terv szerint alakul, november végére elkészül a homlokzat és lebontják az állványokat is.

Javában zajlik a munka
Mészáros D. Zsolt

De persze nem csak ennyiből áll a felújítás: Babos János szerint szigetelnek, nyílászárókat cserélnek, napelemeket telepítenek, illetve úgynevezett primer és szekunder oldali gépészeti rendszereket (pl. fűtés és légtechnika) cserélnek. Emellett a kollégiumi lakószobákban belső helyreállítási, építőmesteri munkák is zajlanak.

Az igazgató azt is közölte, mivel a kollégium még mindig zárva tart, ezért a hallgatókat a tavaly bevezetett rendszer szerint az ELTE Ady és Deák téri kollégiumaiban helyezték el.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet