Eddig: 352 020 / 3 000 000 Ft, 20 támogató. Még11nap.
Légy része az igazságnak!

Ha Nagy Ervin nem szidta volna a kormányt, megkapta volna a Szia, Életem! főszerepét

Legalábbis az egyik kormánypárti lap így látja a helyzetet.

„Az pedig már a Nagy művész úr lelkiismeretén múlik, hogy egyik nap még fröcsögve szidja a kormányt, a másik nap pedig már tartja a markát feléjük. Hogy is van ez? És ezt még el is mondja a műsorban, kellemetlen helyzetbe hozva Gesztit több mint aljasság" - írja a kormánypárti Magyar Nemzet.

Megmutatjuk, ami fontos.
Támogasd a Nyugat.hu-t!
Támogatom

Az írásnak az adott apropót, hogy néhány nappal ezelőtt Nagy Ervin színész arról beszélt Nagy Ervin azért nem kapta meg a Szia Életem! főszerepét, mert „kinyitotta a száját” September 07. 19:21 Geszti Péter műsorában, hogy a megüzenték neki, azért nem kapta meg a Szia, Életem! című film főszerepét, mert többször felszólalt a kormány intézkedései ellen.

Nagy egyébként azt mondta, konkrétan azt mondták neki, hogy számára itt "nem terem babér, mert ő ő, és mert kinyitotta a száját."

Geszti, aki a film egyik producere is volt, a műsorban közölte, egyáltalán nem volt büszke erre a lépésre, de nem volt más választásuk, mert ha őt választják, nem lett volna film. A főszerepet végül Thúróczy Szabolcs alakította.

A telex a Magyar Nemzetben megjelent írás kapcsán megjegyezte, a cikk írójáról, Felhévizy Félixről szinte semmit nem találni azon kívül, hogy megjelentek cikkei. Ráadásul az egész cikkben magáról E/3-ban beszél, ami elég furcsán hangzik.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet

Tovább az oldalra