Hadházy Ákos szerint azért tartóztatthatták le Czeglédy Csabát, mert vetélytársa lehetett volna Kósa Lajosnak

Kósa alakja ugyanis felsejlik az ukrán munkaerő importja mögött.

A Magyar Nemzet számolt be Hadházy Ákos, az LMP társelnökének sajátótájékoztatójáról, vagyis a "korrupcióinfóról". Hadházy csütörtökön azt mondta, hogy az ukrán munkaerő toborzására adott állami százmilliók nyoma Kósa Lajosig vezethető vissza, és az ügyben akár Czeglédy Csaba is érintett lehet.

A történet ott kezdődik, hogy egy debreceni cég tavaly júniusban 450 millió forint támogatást kapott a Nemzetgazdasági Minisztériumtól, hogy ukrán munkavállalókat hozzon Magyarországra. A Horizon2020 Nonprofit Kft. viszont egy olyan kiterjedt hálózat része, ami közvetetten ugyan, de kapcsolódik Kósa családjához.

Kósa Lajos
MTI / Czeglédi Zsolt

Hadházy Ákos elmondta, hogy Kósa Lajos felesége, Porkoláb Gyöngyi idén márciusban vásárolta meg a Tócó-Pece Kft.-t. Ennek ügyvezetői a politikus lányai lettek. A céget Fiák Istvántól vették meg, aki többfajta munkaerő-kölcsönző cégeket tömörítő, kiterjedt céghálózat egyik tulajdonosa. A hálózat része a Meló-Diák Alföld Iskolaszövetkezet, és ezen a Horizon2020 is.

Hadházy azonban mégegy furcsaságot elmondott: a cégcsoporthoz tartozó egyik munkaerő-közvetítő cég és két szociális szövetkezet is ugyanabba házba van bejegyezve, mint a Keleti Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet. Ez azért fontos, mert Kósa Lajos volt az, aki indítványként benyújtotta a nyugdíjas-szövetkezetekről szóló törvényt.

Van tehát egy Kósához közeli cég, amely félmilliárdot kap ukrán munkaerő betelepítésére, egy Kósa által beadott törvény a nyugdíjas-szövetkezetekről és egy Kósához közeli céghálózat, amelynek egyik tagja már az elnevezésében is kiabál arról, mintha ukrán nyugdíjasok betelepítéséről szólna a buli

– idézi Hadházyt a Magyar Nemzet. Az LMP társelnöke ezután az mondta, hogy nem biztos, hogy a politikai lejáratás volt a fő célja a Czeglédy Csaba ellen indult eljárásnak. Szerinte lehet, hogy

ki kellett vonni a forgalomból azt az embert, aki belelátott a folyamatokba, és aki esetleg a saját cégeivel versenytárs lehetett volna a piacon.

(via Magyar Nemzet)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet