Előzetesbe került a halálos balesetet okozó körmendi férfi

Előzetes letartóztatásba került a 21 éves D. Dávid, akinek azonos korú utasa meghalt egy március 6-i balesetben. A bíró az eset súlyára és körülményeire, valamint a vádlott előéletére hivatkozva döntött az előzetes mellett.

Bilincsben, rabláncon vezették be a bíróság épületébe D. Dávidot, akinek az arcán több sérülés nyoma látszott. A fiatalember csendesen várt a folyosón, csupán ügyvédeivel váltott néhány halk szót. A meghallgatása után bizakodónak tűnt, de miután újból behívták a tárgyalóterembe és közölték vele az előzetes letartóztatás elrendelését, utána sem látszott megtörtnek.

Előzetesbe került a halálos balesetet okozó körmendi sofőr
Előzetesbe került a halálos balesetet okozó körmendi sofőr
Tánczos Mihály
A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

D. Dávid elszállítása után váltottunk pár szót a fiatalember ügyvédeivel. Arra a kérdésünkre, hogy D. Dávid rendelkezik-e jogosítvánnyal, nem kívántak válaszolni. A kábítószeres befolyásoltságot firtató kérdésünkre pedig még nem tudtak választ adni, amíg tart a vizsgálat. Azt viszont megtudtuk, hogy a család autóját törte össze D. Dávid és ő nem mondhatta azt, hogy az áldozat nem velük utazott, mivel a baleset után eszméletlen volt. (Tegnapi képgalériánkban jól látszik a sofőr fejének nyoma a szélvédőn.)

Előzetesbe került a halálos balesetet okozó körmendi sofőr
Előzetesbe került a halálos balesetet okozó körmendi sofőr
Tánczos Mihály

Úgy tudjuk, a bíró a cselekmény súlya és körülményei miatt, valamint D. Dávid "előélete" miatt döntött az előzetes letartóztatás mellett. Információink szerint a 21 éves fiatalnak már többször akadt dolga a rendőrséggel. Vagyon elleni bűncselekmény miatt felfüggesztett szabadságvesztést kapott, de folyamatban lévő ügyei is vannak. Ismerősei elmondása alapján a kábítószer sem állt távol D. Dávidtól. Azt viszont egyelőre nem tudni, a baleset előtt fogyasztott-e valamilyen drogot a közepesen ittas férfi.

Tegnap írtuk:

Kiengedték a kórházból, a rendőrség pedig azonnal őrizetbe vette a hétvégi körmendi halálos baleset 21 éves sofőrjét. Információink szerint szerdán kezdeményezik az előzetes letartóztatását is. Egy 21 éves lány meghalt.

Március 6-án a hajnali órákban futott be a segélyhívás: egy autó Körmend belterületén letért az útról és fának ütközött. A mentők két sérültet találtak a roncsban, majd hamarosan még egy életveszélyesen sérült lányt, messzebb az autótól. M. Annamáriával hiába robogott a mentő a kórházba, a 21 éves lány nem sokkal később meghalt.

Tragikus véget ért a 21 éves körmendi lány élete
Tragikus véget ért a 21 éves körmendi lány élete
Tánczos Mihály

A baleset körülményeiről és az okokról a rendőrség később ad felvilágosítást, jelenleg még folyik a vizsgálat. A nyugat.hu információi szerint a körmendi D. Dávid március 6-án egy nőnapi buliból indult el két utassal. A megengedettnél feltehetőleg gyorsabban haladó gépkocsi a várkert mellett eddig tisztázatlan okból letért az útról, kidöntött egy reklámtáblát, nekicsapódott egy villanyoszlopnak és egy fának. D. Dávid és Cs. becenevű utasa megsérült, M. Annamária viszont kirepült a kocsiból és a kórházba szállítás után meghalt.

Halálos baleset utóélete Körmenden
A VW Golf roncsa - nem D. Dávid autója volt
Tánczos Mihály

Találkoztam Annamarival hajnalban. Akkor úgy volt, hogy hazamegy, Dávidék pedig a Kalóz nevű szórakozóhelyre tartottak. Nem tudom miért ült be egy részeg mögé és azt sem, miért nem szállt ki félúton, ahol lakott. Remélem Dávid rácsok mögött gondolkodhat azon, amit tett. Nem szívesen látnám mostanában az utcán

- mondta a nyugat.hu-nak az áldozat egyik volt osztálytársa, barátnője, aki látta, hogy a férfi alkoholt ivott a nőnapi kocsma-buliban.

Halálos baleset utóélete Körmenden
A kidöntött tábla
Tánczos Mihály

A kisvárosban beszédtéma a baleset. Egyesek tudni vélik, hogy a testépítésért rajongó, vagány férfinak nem volt jogosítványa és az édesapja autóját vitte el, míg mások szerint nem csak alkohol miatt tompulhattak a sofőr érzékszervei. Az egyik férfi a mentéskor ért a helyszínre. Ő azt hallotta, hogy a kocsiból az egyik utas azt bizonygatta, hogy a járműtől messzebb megtalált, életveszélyesen sérült Annamária nem az ő autójukban utazott. Ezek azonban egyelőre nem bizonyított állítások.

Halálos baleset utóélete Körmenden
Egyenes szakaszon történt a baleset a hajnali órákban
Tánczos Mihály

Kedden TISPOL akció kezdődött Vas megyében, ennek keretében fokozottan ellenőrzik a biztonsági övek használatát és szondáztatják a sofőröket. Aki nem fordít kellő gondot gyermeke biztonságos utaztatására, szintén komoly büntetésre számíthat.

TISPOL akció Szombathelyen
TISPOL akció Szombathelyen
Tánczos Mihály

Nem kizárt, hogy ha Annamária beköti az övét, akkor három sérültje lenne a balesetnek és a fiatal lány még gondolkodhatna azon, érdemes-e beülni egy részeg autójába, akár csak néhány száz méternyi útra. Így viszont a lány temetése lehet intő példa más fiataloknak és szülőknek.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló