Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Halálos baleset történt a 87-esen ma hajnalban

Információink szerint Szombathely felé tartott egy Fiat személygépkocsi, amikor a szemből érkező teherautó balra, a Vörösmarty Mihály utcába próbált bekanyarodni.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2020. március 3-án, 4 óra 50 perc körüli időben a 87-es számú főút 18-as kilométerszelvényénél. Az elsődleges információk szerint egy személygépkocsi és egy kistehergépkocsi ütközött. A személygépkocsi vezetője olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.

Tánczos Mihály
A szabad sajtó nem létezhet nélküled. Támogasd a Nyugat.hu-t!
Támogatom

Beszéltünk egy szemtanúval, aki elmondta, hogy az ütközés nem volt túl nagy, de az autó vezetője nem használt biztonsági övet. A beszorult horvát sofőr a 112Press-nek elmondta, hogy amikor látta az útlezárást megállt, de később egy személyautó vezetője mondta, hogy segít neki, kövesse! Ezután a feltehetőleg jóindulatú sofőr szűk utcába navigálta a kamiont, ami egy kereszteződésben megsüllyedt. A kamionhoz kamionmentő érkezik.

Tánczos Mihály

A helyszínelés és a műszaki mentés idejére a balesettel érintett útszakaszon teljes útlezárás van érvényben. A rendőrök a közlekedőket, mindkét irányból Táplánszentkereszt belterületén át terelik, a kamionokat visszafordítják. Volt olyan kamion, ami a szűk utcán megpróbálta kikerülni az útlezárást. A 25 tonnás lengyel horvát kamion alatt megsüllyedt padka és jelenleg mentésre vár a Jókai Mór utca végén.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu
Hirdetés
Hirdetés

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Sokkoló

Hirdetés