Sótony felől Kenyeri irányába tartott egy magyar rendszámú kamion csütörtökön délelőtt. Nem sokkal 9 óra előtt a sofőr a sárvári Celli út kereszteződéséhez ért, ahol elsőbbséget kellett volna adnia a védett úton közlekedőknek. Úgy tudjuk, a sofőr lassított, majd mivel nem látott másik járművet, ezért áthajtott a kereszteződésen.
A sofőr fél kilométer megtétele után furcsa zajt hallott a nehézgépszállító alól, ezért azonnal megállt ellenőrizni, mi lehet a zaj forrása. Ekkor látta meg a tréler alatt a kerékpárost és kerékpárját. Az elgázolt férfi már halott volt.
A rendőrség lezárta az érintett útszakaszt a helyszínelés idejére. A kereszteződésben a 73 éves sárvári férfinek csak a sapkája, az egyik cipője és egy bevásárlótáskája maradt. Úgy tudjuk, a balesetnek nem volt szemtanúja, aki jelezhetett volna a sofőrnek, hogy baj történt.
A kamion elején alig észrevehető sérülés keletkezett a gázoláskor. Az egyértelmű, hogy a kamionsofőr hibázott.
Az igazságügyi szakértő a rendőrök segítségével láthatósági vizsgálatot is végzett a kereszteződésben, ahol arra voltak kíváncsiak, láthatta-e a sofőr a kerékpárost? (Borítékoljuk a választ: igen, látnia kellett volna, de valami miatt nem vette észre. A kereszteződésben lévő tábla ugyan a sofőr magasságában egy rövid szakaszon kitakarja az utat, de kellő körültekintéssel biztosan látnia kellett volna a sofőrnek a kerékpárost.)
A magyar sofőrt láthatóan megviselte a baleset.
A rendőrség közleménye
A helyszíni szemle során megállapították, hogy egy tehergépkocsival közlekedő férfi a Sótonyi út és az Ostffyasszonyfai út kereszteződésénél ütközött egy, a védett úton Sárvár felől haladó kerékpárossal. A 73 éves sárvári férfi a baleset következtében a helyszínen életét vesztette. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit.