Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Hamburgerből diplomáznál? Keményebb, mint az Oxford

Tudtad, hogy a Mekinek egyeteme is van? Nem?! Mondjuk, nehezebb bejutni, mint a világ legjobb egyetemeire...

Ha bölcsészkaron végeztél, akkor tuti, hogy az ismerőseid nálad is ellőttek már egy-két elcsépelt mekis poént, mint például:

Mit mond egy bölcsész egy mérnöknek? Hát ezt: Menüben mehet?

. Te meg jobb híján csak forgattad a szemed, hogy oké, megértettem, a diplomám szart sem ér. Pályát módosítani viszont sohasem késő! Szinte hihetetlennek tűnhet, de vannak, akik annyira odavannak az üzletlánc gyorskajáiért, hogy még le is diplomáznak belőlük.

A dolog persze nem ilyen egyszerű. A McDonald's Universitykre nehezebb bejutni, mint az Oxfordra vagy a Cambridge-re. Míg az utóbbi helyeken 18, illetve 21 százalékos a felvételi arány, a Hambi-akadémián minden 1000 jelentkezőből összesen nyolc vehet részt a képzéseken - írja a Daily Star .

Insagram

Az első Meki-egyetemet egyébként 1961-ben alapították - azaz nem is olyan új keletű a dolog - és eddig több mint 275 ezren végezték el sikeresen.

Kedves Olvasó!
Kérjük, támogasd havonta rendszeresen a Nyugat.hu szerkesztőségének a munkáját! Mert veletek együtt tudjuk kideríteni, megírni, megmutatni, hogy mi történik körülöttünk.
Köszönjük!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű

Tovább az oldalra