Hamis kárbejelentővel próbált 3 milliót lehúzni a biztosítóról egy férfi

Az ügyben a Szombathelyi Járásbíróság dönt majd.

A Szombathelyi Járási Ügyészség nagyobb kárt okozó csalás bűntettének kísérlete és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a vádirat szerint a biztosítóhoz valótlan tartalmú kárbejelentő lapot, valamint baleseti bejelentő lapot nyújtott be, és több mint 3 millió forint kárigényt jelentett be.

Az okiratokban a vádlott valótlanul tüntette fel, hogy a személygépkocsija egy közlekedési balesetben megsérült, és a baleset okozója a felelősségét elismerte. A jármű károsodását ugyanakkor nem a károkozóként feltüntetett személy okozta, ő a baleset helyszínén nem is volt jelen. A vádlott célja a valótlan bejelentő lapok benyújtásával a biztosító megtévesztése és jogtalan haszonszerzés volt. A biztosító társaság a kárigényt elutasította. A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek