Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Hangot adunk nektek! – Így készül a Nyugat és ezért gyűjtünk stúdióra

Kérdezzetek egy független médiától! Beszélgetés a Nyugat.hu szervezésében.

A Nyugat.hu a Budapesten kívüli legnagyobb független hírportál. Nyitott szerkesztőségi napok sorozatunkban rendszeresen beszámolunk az érdeklődőknek a munkánkról és a média helyzetéről. Ezt a beszélgetést a pandémia miatt most online tartjuk meg.

A beszélgetés apropója, hogy december 2-án indult adománygyűjtő kampányunk, "Hangot adunk nektek! Segítsetek elindítani új stúdiónkat!" jelmondattal. Célunk összesen 2,5 millió forint összegyűjtése, amelyből már 1,8 millió megvan. Köszönet nektek, nagyon! A pénzből stúdiót szeretnénk építeni.

Itt éred el támogatói oldalunkat.

Mészáros D. Zsolt

Amellett, hogy elmondjuk, mennyire érdekes, kemény, vagy éppen humoros részei vannak ennek a munkának, arra is válaszolunk, miért van szükségünk az új stúdióra.

Természetesen válaszolunk kérdéseitekre is, melyeket elküldhettek a jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu címre, megírhattok az eseményhez kommentben vagy feltehettek az online beszélgetés alatt is.

Résztvevők:

  • Roznár Gyöngyi, a Nyugat.hu főszerkesztője
  • Józing Antal, a Nyugat.hu újságírója
  • Szilágyi József, a Nyugat.hu főmunkatársa
  • A rendezvény a Nyugat.hu oldalán és a Nyugat.hu Facebook-oldalán is élőben követhető.

    És ne feledjétek: itt támogathatjátok a Nyugat új stúdiójának létrejöttét.

    Kedves Olvasó!

    Hangot szeretnénk adni nektek! Kérjük, segítsetek nekünk abban, hogy elindítsuk új stúdiónkat, és hogy minél több beszélgetést és videót készíthessünk veletek, nektek!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Podcast