Harcsa rántott vízbe egy embert Somogyban

Nagyobb baj azért nem lett.

Szabó Lóránt egyébként tapasztalt horgász, a Somogy megyei Hársasberki-tavon ő a „tórekorder,” egy 82 kilogrammos bajszos harcsával.

A pecás eredetileg azért helyezett a mellette lévő stégre kamerát, hátha sikerül vele rögzítenie egy fárasztást – írja a Pecaverzum.

Ám amit végül videóra vett, az egészen más: a felvétel felénél látszik, hogy meg is jött a kapás: egy hatalmas harcsa akadt horogra, aki azonban akkora erővel rántotta meg a zsinórt, hogy Lórántot ezzel gyakorlatilag berántotta a vízbe.

A vízbeesés után a horgász körülbelül egy óra keresgélés után találta meg az úszót, amit az állat elragadott tőle, így legalább a felszerelés meglett. 

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű