Harminc éve mobilozunk Magyarországon

1990. október 15-én indult az első magyarországi mobilszolgáltatás.

A hazai mobilszolgáltatás elindításának előzménye az 1988-ban felépített, de még ma is Budapest harmadik legmagasabb építményének számító, 154 méter magas, Száva utcai távközlési adótorony, amelyben aztán a Matáv (a Magyar Telekom jogelődje) és a US West International által vegyesvállalatként működtetett Westel Rádiótelefon (később Westel 0660) Kft. helyezte üzembe a legelső magyarországi bázisállomásokat és kapcsolóközpontot. Pontosan 30 éve pedig elindult az első kereskedelmi mobilszolgáltatás az országban.

A 450 MHz-es, analóg rendszer, illetve a mai megfogalmazás szerint 1G egészen 2003-ig működött, de persze közben érkeztek mellé az újabb és újabb megoldások. A fejlesztések között persze voltak olyanok, amelyek utólag inkább amolyan puhatolózásként értelmezhetőek, ilyen volt például a világon először a Westel szolgáltatásaként elinduló MMS és a WAP. Előbbi a közvetlenül, hívószámokra elküldött multimédiás üzeneteket takarta, utóbbi pedig egy olyan, erőteljesen adatmennyiség-kímélő mobilos internet-protokoll volt, amely az akkori sávszélesség, valamint a pár karaktersoros mobilkijelzők korlátai mellett igyekezett valamiféle webes információátvitelt megvalósítani.

Az elmúlt évtizedekben sok lépcsőfoknyit ugrott a technológia: a nyomógombos készülékek helyett általánossá váltak a széleskörűen használható okostelefonok, a GPRS-ből 3G, majd 4G lett - amely már az egész országot lefedi - és jelenleg már az ötödik generációs mobilhálózat kiépítése folyik. A telefonok mellé megjelentek a tabletek, és a mobilkommunikációban is felsorakozott a hang mellé egy sor másfajta szolgáltatás: a szöveges chattől a videókonferenciáig. Írja a computerworld.hu honlap.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek