Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt pénteken délután Petőfi-telep és Balogunyom között, a 86-os főúton.
Egy Daihatsu tartott Körmend irányába. Az autót vezető asszony az egyenes úton későn észlelte a vasúti átkelő piros jelzése miatt feltorlódott kocsisort. Fékezett, de belehajtott az előtte megálló Skodába.
A Skoda az ütközéstől előre lendült és ütközött egy Citroennel, ami egy Suzukinak gurult. Úgy tudjuk, hogy a Suzuki vezetője hallotta a fékcsikorgást és az első ütközés hangját. Azonnal egyesbe kapcsolt és megpróbált kihajtani a veszélyzónából. Már mozgásban volt, amikor a Citroen nekikoccant.
Egy helyszínen tartózkodó elmondása alapján kisebb szóváltásra is sor került, mivel az okozó autójának a szélvédője annyira párás volt, hogy alig lehetett belátni. A kedélyek azonban azonnal lecsillapodtak, amikor kiderült, hogy két gyermek is ül a Daihatsuban, szabályosan bekötve.
A mentők a Daihatsu vezetőjét és a két gyermeket kivizsgálásra kórházba szállították. Az egyik kislány fején farsangi dísz volt, ez felsértette a homlokát az ütközésnél.A csúcsidőben történt baleset szokásosan nagy, kilométeres torlódást okozott a 86-os főúton. A baleset egyik károsultja sárga mellényt húzott és a rendőrség kiérkezéséig irányította a forgalmat, így biztosítva, hogy mindkét sáv haladhasson, váltakozó irányban.
A járművezetők túlnyomó többsége örült a lehetőségnek, hiszen így haladhatott a forgalom, de ezúttal is volt sofőr, aki sérelmezte, hogy megállították egy percre. Ő az egyszerű „ köszönöm a segítséget!” kifejezés helyett a „ki a f*sz vagy te?” kérdést eresztette meg a közlekedőknek segítő férfi felé, miután kifogásolta, hogy őt már nem engedte tovább.
A mostani helyszínről a Daihatsut és a balesetben vétlen Skodát autómentő szállította el a helyszínről, a Citroen és a Suzuki a saját kerekein folytathatta az útját.
A fényképeket köszönjük olvasóinknak!