Három baleset egy órán belül a 84-esen, Simaság környékén - ketten megsérültek

Figyelmetlenségből történt rövid időn belül három baleset egy hat kilométeres szakaszon Simaság és Sajtoskál között vasárnap délelőtt. Két esetnél is egy sávon, rendőrök és tűzoltók irányítása mellett haladhatott a forgalom.

Sopron irányába tartott a 84-es főúton egy német rendszámú BMW személygépkocsi vasárnap délelőtt.

Három baleset egy órán belül a 84-esen, Simaság környékén - ketten megsérültek
TM/Nyugat.hu
A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Simaság belterületén a menetirány szerinti jobb oldalon kialakított parkolóból figyelmetlenül elindult egy Opel és az autót vezető nő megpróbált visszafordulni. A BMW vezetője - szintén nő - már nem tudta elkerülni a balesetet.

Fotó: Csepregi ÖT
TM/Nyugat.hu
Az elsődleges adatok alapján mindkét sofőr könnyű sérülést szenvedett.
Három baleset egy órán belül a 84-esen, Simaság környékén - ketten megsérültek
TM/Nyugat.hu
A helyszínre csepregi tűzoltók érkeztek, akik az egyik sofőr kiszabadítása mellett a forgalom irányításában is részt vettek. A helyszínen kisebb torlódás alakult ki.
Fotó: Csepregi ÖT
TM/Nyugat.hu
A baleset előzményeit az egyik bolt biztonsági kamerája rögzítette. Úgy tudjuk, hogy magát az ütközést már kitakarta egy reklámtábla, de az autó elindulása és a főúton érkező, szabályosan közlekedő BMW jól látható.
Három baleset egy órán belül a 84-esen, Simaság környékén - ketten megsérültek
TM/Nyugat.hu
Simaság Hegyfalu felőli végén két jármű koccant, a felek megegyeztek, személyi sérülés nem történt. Figyelmetlenül kanyarodott a sofőr Nem sokkal később két autó ütközött Simaság és Sajtoskál között, a 84-es főúton. Egy Nissan tartott Hegyfalu irányába, amikor a szemből érkező Suzuki egy lakóautót követve balra kanyarodott. Bükfürdő felé.
Figyelmetlenül kanyarodott a sofőr
TM/Nyugat.hu
A Nissan vezetője már hiába fékezett, a járműve nekiütközött a Suzukinak, ami ettől megpördült és az eredeti menetirányával szembe állt meg.
Figyelmetlenül kanyarodott a sofőr
TM/Nyugat.hu
A balesetet okozó fiatal nő elismerte a felelősségét a balesetért. Kérdésünkre azt válaszolta, hogy figyelmetlen volt, későn vette észre a szemből érkező járművet.
Figyelmetlenül kanyarodott a sofőr
TM/Nyugat.hu
A Nissanban egy házaspár ült, a jobb első ülésben egy mozgásában korlátozott asszony ült. Egyikőjük sem sérült meg. A házaspár Győr-Moson-Sopron vármegyéből tartott egy dél-zalai üdülőhelyre, egy hetes pihenésre.
Három baleset egy órán belül a 84-esen, Simaság környékén - ketten megsérültek
TM/Nyugat.hu

A forgalom rendőri irányítás mellett, egy sávon haladhatott,

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló