A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség három rendbeli üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a vád szerint három sértett tévedésbe ejtésével okozott nekik összesen 770 ezer forint kárt – közölte lapunkkal Vassné dr. Szele Adrienn a Vas megyei főügyészség sajtószóvivője.
A vád szerin a vádlott 2017. év elején három robogót vett át egy nőtől 220 ezer forint értékben, és megállapodott vele, hogy a vételár helyett 2017 nyaráig egy 220 ezer forint értékű személygépkocsit ad át neki.
A vádlott elvitt egy 20 ezer forint értékű, üzemképtelen motorfűrészt is a sértettől, és valótlanul azt ígérte, hogy megjavítja.
A vádlott a robogók ellenértékeként ígért autót nem szállította le, a robogókat, valamint a motorfűrészt sem adta vissza a részére, hanem szándéka már a szerződés megkötésekor a sértett vagyontárgyainak megszerzésére irányult.
Ezt követően a vádlott 2017 júliusában Szombathelyen megbízási szerződést kötött egy férfival, hogy a 330 ezer forint értékű személygépkocsiját harmadik személy részére értékesíti. A szerződés megkötésekor a vádlottnak átadta a sértett az autó indítókulcsát, és forgalmi engedélyét is.
A vádlott az autót egy héten belül értékesítette, azonban a vételárat a sértettnek többszöri felszólítás ellenére nem adta át, és már a szerződés megkötésekor sem akarta azt megfizetni.
A bűncselekménnyel okozott kár az autó lefoglalásával és a sértettnek történő kiadásával megtérült.
A vádlott 2017. július végén meghirdetett az egyik internetes hirdetési oldalon egy használt személygépkocsit eladásra, melyre egy miskolci sértett jelentkezett, aki a vádlottal telefonon kötött megállapodás után 200 ezer forint értékű vételár előleget utalt át a vádlott által megadott számlára.
A vádlott a meghirdetett autót a sértettnek nem adta át, a vételár előleget sem fizette vissza, hanem szándéka a sértett pénzének megszerzésére irányult, és neki 200 ezer forint kárt okozott, mely nem térült meg.
A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlottal szemben büntetővégzésben próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta.