Három miniszterelnök-jelölti vita lesz, ma este az első, az ATV-n

Az első forduló előtt az ATV-n, közben és a két forduló között az RTL Klubon megy majd a vita.

Az előválasztás egyik célja, hogy visszahozza a magyar politikába, a magyar közéletbe a vitakultúrát. Ezért nem volt kérdéses egyik párt számára sem, hogy egy demokratikus országban egy választás során a jelöltek számára biztosítani kell a vita lehetőségét – írja a 2022-es országgyűlési választásokra együttműködést kötő hat párt közös nyilatkozata – írja az infostart.hu .

A pártelnökök már korábban megállapodtak abban, hogy a teljes előválasztás során a szükséges számú ajánlást összegyűjtő miniszterelnök-jelöltek részt vesznek három vitán: kettőt az első forduló előtt, illetve közben, egyet pedig a két forduló között tartanak – ez utóbbin már csak a második körbe jutott jelöltek vitáznak.

Több médium és egyéb szervezet jelentkezett a viták lebonyolítására. Ahhoz, hogy az előválasztás szempontjából a legjobb döntés szülessen, a vitákat szervező hatpárti testület objektív szempontok alapján kért összehasonlító ajánlatokat, a viták szervezői és közvetítőit pedig ezek alapján választották ki.

Ilyen szempontok voltak többek között:

a vita elérhetősége a választók számára,

• az előválasztási folyamat és

• a vita népszerűsítésére tett vállalások, valamint

• a felvételek utólagos felhasználási joga.

A fenti szempontok alapján az alábbi időpontokban és felületeken lesznek megrendezve a hivatalos miniszterelnök-jelölti viták:

• 2021. szeptember 12. – ATV

• 2021. szeptember 24. – RTL Klub

• 2021. október 4–10. között – RTL Klub

A miniszterelnök-jelölti vitákon felül több tucat jelölti vita is megrendezésre kerül a következő hetekben, amelyek szintén nagyon fontos részeit képezik az előválasztásnak, a demokrácia megerősítésének.

A pártok ezúton is köszönik minden előválasztási vita megszervezésében részt vevő médiumnak, szervezetnek, egyesületnek, hogy ezeket az eseményeket megvalósítják, mert ezzel ők is segítik a Fidesz által kiüresített, lebutított közélet újratöltését. A közlemény aláíró: DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet