Három órás gigakoncerttel jön az Edda Szombathelyre

A bulit a Pataky Művek nyitja, aztán a miskolci zenekar egy 300 fős megyekórussal egészül ki. Sőt, még dalpremier is várható.

Igazi karácsonyi rockhangulat várható december 16-án az Edda szombathelyi fellépésén. A 42 éves zenekar ugyanis egyszerre többet is ígér, például soha nem hallott felállásban egy 300 fős megyekórussal kiegészülve adnak majd elő több dalt is. A kórus egyébként Vas megye színe javát teszi ki, a nyugdíjasoktól, az egészen picikig válogatták össze az énekeseket.

Az ünnep oly' szép
RókA

Három órás show. Ez is a pénteki buli egyik jellemzője. 180 percen keresztül jönnek majd az igazán nagy Edda-slágerek, amiket sorolni is hosszú lenne, de a kivülről ismert és énekelhető rock-himnuszok egészen biztosan előkerülnek majd. Pataky Attila egyébként azt ígérte, hogy gatya nem marad senkin, akkora hangulat lesz, hogy a végén még az is lekerül.

Brutális hangulatot ígérnek az eddás fiúk
RókA

Ami pedig még tovább növeli az este nívóját, hogy a zenekar ígérete alapján először Szombathelyen lehet majd hallani azt a focihimnuszt amit a Pest Megyei Labdarúgó Szövetség kérésére írtak, az Eb-t megjárt magyar válogatott tiszteletére. Ez egyébként ősbemutató lesz, hiszen a dal eddig csak felvételről volt hallható, soha egyetlen koncerten sem játszotta még el a zenekar a közönségnek.

A koncertet december 16-án, az Aréna Savariában rendezik, az előzenekar a Pataky Művek. Jegyek a koncert napján is válthatók.

Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!