A SZoESE-Sportiskola női serdülő kézilabdacsapata csoportmásodikként jutott tovább az OSB felsőházi rájátszásába, ahol a Pénzügyőr-Spartacusszal, a Főgáz-Gázművek MTE-ASI-val, a Szent István Építők SC-vel és a Vasas-ASI csapatával méri össze tudását.
Az alapszakaszban szerzett pontokat a csapatok magukkal hozták. Az első két helyezett kvalifikálja magát az Országos Döntőbe. A vasi csapatra 8 mérkőzés vár.
További hír a csapat háza tájáról, hogy három játékos, Szecsődi Vivien, Császár Zsófia, és Bolfán Nikolett a régióválogatottak tornáján nyújtott teljesítményük alapján meghívást kaptak a Szarka Éva, Pádár Ildikó szövetségi edzők által irányított korosztályos válogatott keretébe.
Az első összetartásra, ahová 30 fiatal tehetséget hívtak be, február 22-én, Budapesten kerül sor.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!