Három vasival ütötte ki a briteket a kosárválogatott

Tóth Norbert kezdő volt, Perl és Ferencz csereként jutott szóhoz.

A friss FIBA-világranglistán 22. helyezett Nagy-Britannia ellen kezdte meg szereplését az Eb-selejtezőkön a magyar férfi kosárlabda-válogatott. A szigetországiak a felkészülés során egy meccset sem nyertek meg, ennek persze semmi jelentősége nem volt, így is ők várhatták esélyesként a közel telt házas, remek hangulatú kecskeméti derbit.

A mieink elsöprő játékkal ütötték ki a vendégeket. A Falco KC Szombathely erőcsatára, Tóth Norbert kezdőként 17 percet játszott, 2 pontot dobott, 3 lepattanót szerzett és 1 gólpasszt adott. Kovács Péter és Váradi Benedek nevezve volt ugyan, de ezúttal nem kaptak lehetőséget. A szombathelyi nevelésű, de már Olaszországban légióskodó Perl Zoltánnak csereként 12 és fél perc jutott, 2 ponttal, 2 lepattanóval és 1 gólpasszal zárt, míg az Egis Körmend bedobója, Ferencz Csaba csereként 18 perc alatt 3 pontot dobott és 1 labdát szerzett.

Folytatás szombaton Luxemburg ellen, Sopronban.

Perl csereként 2 pontot dobott
Réti Attila
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport