Hárommilliárdos kárt okozott a szerdai vihar

A biztosítók 20 ezer kárbejelentésre számítanak, főleg Budapestről, Pest, Fejér, Veszprém, és Vas megyékből.
A Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) adatai szerint a csütörtök kora délutáni összesítése szerint a szerdai vihar Ilyen vadul jött meg a hidegfront! 2015. July 08. 12:41 nyomán több mint 5 ezer kárbejelentés érkezett a hazai biztosítókhoz, ennek összesített kárértéke már akkor meghaladta a 700 millió forintot - írja az origo.

Vas megyében is sok a kár

Az előrejelzések szerint az összes bejelentés megközelítheti a 20 ezret, a becsült kárérték pedig a 3 milliárd forintot is. Az egy kárra jutó átlagos kárösszeg 50 és 170 ezer forint között szóródik, az eddigi tapasztalatok szerint sok a nagy összegű, millió forintot is meghaladó kár.

Mondd el nekünk, milyen Nyugatot szeretnél!
Kitöltöm a kérdőívet

A bejelentések többsége Budapestről, Pest, Fejér, Veszprém és Vas megyéből érkezett, kiemelten sok kárt jelentettek Érd és Székesfehérvár térségéből. A legtöbb a viharkár, de sok helyről érkezett bejelentés jégverésről, illetve villámcsapás okozta káreseményekről is. A nagy erejű vihar sok helyen okozott tetősérülést, és jellemzőek voltak az úgynevezett rádőléses károk, a kidőlt fák ingatlanokban, autókban okoztak sérülést - közölte a Mabisz.

Sok a vakriasztás

Budapesten még most is folyamatosan dolgoznak a tűzoltók a károk elhárításán, a szerdai vihar miatt már 2750 riasztást kaptak – közölték a katasztrófavédelemtől. Viszont sok vakriasztást is kapnak, utóbbiak hátráltatják az érdemi munkát.

A katasztrófavédelem kéri, ha olyan kisebb jelentőségű esemény történik, amelyet tűzoltói beavatkozás nélkül, saját erőből meg lehet szüntetni, próbálják anélkül felszámolni, hogy a tűzoltóktól segítséget kérnek.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Ilyen vadul jött meg a hidegfront!

A belvárosba villám csapott. Rengeteg fotóval, videókkal mutatjuk, hogyan lesz a kánikulából vihar, majd csendes eső Szombathelyen és a környéken.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás