A Paragvári utcából akart bekanyarodni a Váci Mihály utcába egy Audi vezetője, de a szemből érkezők miatt meg kellett állnia. Így tett a mögötte érkező Volkswagen vezetője is, azonban a harmadikként érkező Toyotát vezető férfi ezt későn észlelte és egybe tolta a sort.
A balesetben senki sem sérült meg. A baleset okozója, a Toyota vezetője nem használta a biztonsági övét és megfejelte a szélvédőt, de ő sem sérült meg. Az Audit egy várandós kismama vezette.
A helyszínelés ideje alatt rendőrök irányították a forgalmat, nagy torlódás alakult ki a kereszteződés környékén.
Audi tolta össze a sort
A Vörösmarty Mihály utcában nagyon hasonló baleset történt. Forgalmi okból lassított egy Renault és a mögötte érkező Suzuki, az utánuk érkező Audi vezetője pedig már nem tudott megállni.
Személyi sérülés itt sem történt.
Mindkét balesetben a
szendvics tölteléke
, azaz a középre kerülő autó sérült meg a legkomolyabban. Az első ütközésnél a hátuljuk tört össze, majd az elejük is megrongálódott, amikor az előttük állónak csapódtak.A Suzukit egy idős férfi vezette, aki nehezen fogadta el, hogy szintén idős, de eddig tökéletesen működő autója valószínűleg már nem szervizbe kerül, hanem bontóba.